"A Műtárgybefektetési indexet tavaly hiánypótló és hagyományteremtő szándékkal indítottuk el, hogy évente átfogó képet kapjunk a hazai műtárgybefektetési piac helyzetéről. Az idei felmérés különös érdekességét adja, hogy időközben egy világjárvány okozta gazdasági válsággal kell szembenéznünk" - értékelt Kovács Ádám a BÁV kereskedelmi igazgatója. "Várható volt, hogy felmérésünk egyes elemei azonnal reflektálnak a piaci körülményekre, az anyagi kilátásokra. Az index egésze viszont nem reagált drasztikusan az eseményekre, a műtárgybefektetések iránti bizalom várakozáson felüli stabilitást mutat. Ez megerősíti a nemzetközi trendeket és saját tapasztalatainkat: ezt a befektetési formát jellemzően eleve hosszú távra választják, és biztos menedékként tekintenek rá a turbulens időszakokban."

A BÁV és az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. kutatása már az új koronavírus veszélyhelyzet elrendelése után, március második felében készült el, ennek ellenére a műtárgybefektetési index értéke a 2019-es 39-hez képest 2020 márciusában 37 volt, azaz csak minimálisan csökkent. (Az index egy 0 és 100 közötti sávban a befektetési kedvet jelzi.) Érdemi visszaesést egyetlen alindex mutatott: az anyagi kiáltások romlottak jelentősen a bő egy évvel ezelőtti értékekhez képest. A műtárgypiac iránti érdeklődés valamelyest csökkent, de ez nem meglepő, hiszen a fókuszban jelenleg a járvány és annak humánegészségügyi és gazdasági hatásai állnak. Ami meglepőbb, hogy minden egyéb téren várakozáson felüli stabilitást mutatott a műtárgypiachoz és általában a befektetésekhez fűződő viszony: a megkérdezettek nem vesztették el a bizalmukat a műtárgypiacban, nem lettek kockázatkerülőbbek, és nem is fordultak el a műtárgyvásárlásoktól - írta közleményében a BÁV.

Kockázatkerülő befektetések jellemzik a magyarokat

A vizsgált célcsoport kevesebb, mint 1/3-a nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, 16 százalékának viszont 5 millió forint feletti megtakarítása van. Bő egy év alatt jelentősen csökkent azoknak a száma, akik a megtakarításukat bankbetétekben (mínusz 22 százalék), befektetési alapokban (mínusz 9 százalék) vagy folyószámlán (mínusz 8 százalék) tartják, csupán az állampapírokkal rendelkezők köre tudott érdemi növekedést (plusz 3 százalék) felmutatni, de még így is a kockázatkerülő befektetési formák vannak túlsúlyban. A deviza és a részvények mellett nem változott érdemben a műtárgybefektetők köre sem, csupán 3 százaléknyian említették, hogy rendelkeznek arany, ékszer vagy műtárgy befektetéssel.

Az emberek saját háztartásuk anyagi helyzetének következő egy évi alakulását látványosan rosszabbul ítélik meg most, mint egy évvel ezelőtt. A válaszadók 44 százaléka pénzügyi helyzetének romlásával számol. Ugyan a leginkább pesszimisták az 50 éven felüliek, de míg a fiatal korosztálynak csupán 6 százaléka számított bármilyen visszaesésre bő egy évvel ezelőtt, ma 27 százalékuk tart anyagi helyzete romlásától. A nagyarányú változást az is magyarázhatja, hogy a kutatás a válság kirobbanásakor készült, amikor az emberek sokkal borúsabban látták saját egzisztenciális jövőjüket.

Nőtt a műtárgypiac tisztaságába vetett bizalom

Ugyan a műtárgyvásárlók csoportja egyelőre egy szűk szegmenst jelent, de arányuk még egy ilyen turbulens időszakban is meglepően stabil - véli a BÁV. A műtárgybefektetés szinte minden esetben egy befektetési portfólió része. Miközben az emberek saját műtárgybefektetői kompetenciájukba vetett önbizalmában 2019-hez képest elbizonytalanodás érezhető, a műtárgypiac tisztaságába vetett bizalom a legutóbbi felméréshez képest nemhogy nem rendült meg, de erősödött is.

Hozamnövekedést várnak a műtárgyaktól

A megkérdezettek zöme úgy véli, a műtárgyak az elmúlt 5 évben jó értékőrzőnek bizonyultak, 43 százalékuk pedig egyenesen úgy véli, a képzőművészeti tárgyakba fektetett pénz a megelőző 5 évben infláció feletti hozamot generált. Ami a jövőbeli értékállóságot illeti, azzal kapcsolatban érezhető ugyan némi elbizonytalanodás, de változatlanul 40 százalék felett vannak azok, akik infláció feletti árváltozásra számítanak. A műtárgyakat a megkérdezettek 63 százaléka más megtakarítási formákhoz hasonlóan kedvező vagy kedvezőbb befektetési lehetőségnek tartja.

A festmény a favorit, de nőtt az ékszerek szerepe

Bár a műgyűjtés egyelőre csak egy 10 százalék körüli szegmens számára igazán követendő példa, a többség abban egyetért, hogy egy képzőművészeti alkotás, műtárgy növeli egy lakás, iroda, üzlethelyiség presztízsét.

A műtárgyvásárlás iránt nyitottak körében a legnagyobb népszerűségnek, ahogy 2019-ben, úgy most is a festmények örvendtek (54 százalék). A második helyen 51 százalékkal álló ékszer-befektetés azonban jelentős, 16 százalékos növekedést ért el 2020-ra. Ez a tendencia nem meglepő, hiszen a hagyományosan menekülőeszköznek tekintett nemesfémek iránti érdeklődés mindig erősödik a bizonytalan gazdasági környezetben. A harmadik helyen az órák (25 százalék) és a papír régiségek, könyvek (25 százalék) állnak, majd a numizmatikai érmeket (21 százalék), valamint a kerámia, üveg- és ezüsttárgyakat, bútorokat magába foglaló egyéb műtárgyakat (20 százalék) említették - közölte a BÁV.

A BÁV idén ünnepli aukciós működéseinek 100 éves évfordulóját. Április 24-én széles festmény- és műtárgykínálattal megnyitják online galériájukat az axioart.com oldalán, május 1-én pedig egy online ékszeraukciót indítanak.