Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2020-as évben közel 900 ezer bejegyzés és komment foglalkozott az egyes üzletláncmárkákkal, ami megközelítőleg 30 százalékos emelkedés 2019-hez képest. Az interakciók számában is regisztráltak kisebb növekedést: 2020-ban majdnem 3 millió like, komment, és megosztás érkezett a boltok által közzétett tartalmakra. Az említések emelkedése főleg annak köszönhető, hogy a koronavírus miatt a legtöbb üzletlánc aktívabb volt a közösségi médiában, de sok cikk is foglalkozott az üzletek megváltozott körülményekre adott reakcióival, valamint több netező is nyilvánított véleményt a szolgáltatásokról.

A múlt évben is a Reál bizonyult a netezők kedvenc üzletláncának, de a Lidl és a Coop is igen népszerűek voltak. A Reál nyereményjátékai 2020-ban is sikeresek voltak, többnyire az ezekre érkező interakcióknak köszönhető az üzletlánc pozitív megítélése. Hozzá hasonlóan a Coop is nyereményjátékaival és promóciós kampányaival tudta növelni pozitív értékeléseinek számát.

Az Aldi és a Spar egy év leforgásai alatt jóval hátrébb került a ranglistán, elvesztették dobogós helyezésüket - derül ki az Ynsight Research-nek a 2020 alatt született közösségi média bejegyzések vizsgálatán alapuló kutatásából. A Spar helyét vette át a Coop, amely kifejezetten javított megítélésén a netezők körében. A CBA/Príma sikeresen megtartotta pozitívnak mondható megítélését, ami a bejegyzések alapján az árak versenyképességének és a hazai jellegnek köszönhető.

A Lidl-nél ugyan tapasztalható némi visszaesés, de minimális volt a csökkenés. Népszerűségét az említések alapján a piaci szükségletekhez folyamatosan alkalmazkodó, és emellett megfizethető áron nyújtott árukészletének köszönheti. A negatív bejegyzések rendszerint az idősávok miatt kialakult konfliktusos helyzeteket, valamint az online vásárlási lehetőség hiányát emelték ki. A Pulzus kutatócsapata is hasonló eredményre jutott. Applikációs vizsgálatuk alapján kiderül, hogy kiemelkedően nagy igény lenne a Lidl nyújtotta házhozszállításra.

Kép: y-nsight.com

Az említések száma alapján a tavaly mért eredményekkel összehasonlítva a Lidl, a Spar és a Coop megtartotta az első három helyet. Itt érdemes megjegyezni, hogy az internetes vásárlás fellendülése ellenére éppen a dobogós üzletláncok nem rendelkeznek online bevásárlási lehetőséggel vagy házhozszállítással. Ennek ellenére mégis ezek az üzletek voltak képesek helyezéseik, így a vásárlók figyelmének megtartására - elsősorban online kampányaik hatására. A Reál említései több mint ötszörösére emelkedtek, így a lista utolsó előtti helyéről indulva megelőzte az idei évben visszaesést produkáló Tesco-t. Kisebb, de látványos emelkedés látható a Penny Market említéseiben is, ami így a hatodik helyre ugrott az említések számában stagnáló Aldi és CBA/Príma elé. Az Auchan és a Metro kapcsán megosztott bejegyzések száma 2020-ban tovább csökkent, így idén utolsó helyezettekként végeztek.

2019-hez hasonlóan, az elmúlt évben is nagy különbségeket regisztráltak az egyes üzletláncok követőszámaiban. A Facebook-felhasználók körében továbbra is az Auchan-Lidl-Spar hármasa a legnépszerűbb. Az Auchan a többiekhez képest még mindig kiemelkedően magas követőtáborral rendelkezik, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az Auchan bár magyar nyelvű tartalmakat közöl, mégis nagyarányú nemzetközi követőbázissal, ami lényegesen hozzájárul az első helyezéshez.

A legnagyobb visszaesést a Metro, az Aldi, az Auchan, a Penny Market és a Spar mutatták. Ebben a helyzetben egyedül a CBA/Príma javított 2019-ben mért értékeihez képest.

Húsgolyós poszt az év bejegyzése

Az év bejegyzése a Lidl-é volt: a január elején közölt, az egyik terméküket, a svéd húsgolyót reklámozó bejegyzés kommentáradatot indított el, ami olyan méreteket öltött, hogy még újságcikkek is megjelentek témában. A közzétett húsgolyót ábrázoló képen rövid, humoros szöveg található, amely az Ikea híre húsgolyóiról szól, ami így már nem az egyedüli kínálat a piacon. Az összes vizsgált poszt közül messze ez a marketing-hack vonta be leginkább a netezőket: 49 590 interakció érkezett a posztra.

Elmondható, hogy 2020-ban az üzletláncok többsége növelni tudta Facebook-követőinek számát, a netezők egyre inkább érdeklődtek irántuk. Tavaly a Reál, a Penny Market és a Coop produkálta a legintenzívebb növekedést, őket követi a Lidl és az Aldi. A 2020-as év követőszámok tekintetében több multinacionális üzletláncnak sem hozott sikert: a Spar 3, a Tesco 2 százalékos csökkenést mutatott a 2019-es évhez képest. A magyar CBA/Príma üzletláncok szintén 3 százalékos csökkenést "értek el".

A követői interakciók alakulását tekintve is elmondható, hogy a Spar kivételével a nagyobb üzletláncok hátrébb szorulnak a listán. Idén a Tesco produkálta a legnagyobb csökkenést (46 százalék), ami valószínűleg annak köszönhető, hogy radikálisan, majdnem a felére csökkentette posztjainak számát. Annak ellenére, hogy az Auchan nagy követőtábort tudhat maga mögött, a reakciókat tekintve ők sem voltak sikeresek: a Facebook-oldaluk 10 százalékos visszaeséssel zárta a 2020-as évet.

A legaktívabb követőtáborral továbbra is a Lidl, a Coop és a Spar üzletláncok rendelkeznek, bár itt is voltak helycserék: 2020-ban a Lidl megelőzte a Coop-ot (ehhez a növekedéshez jelentősen hozzájárult a híres "húsgolyós posztjuk", amelyre nemcsak netezők, hanem vezető márkák is reagáltak). Bár nem kerültek dobogóra, a legnagyobb növekedést a listában hátrébb elhelyezkedő üzletek érték el: a Reál (242 százalékos növekedés) és Metro (124 százalékos növekedés).