Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elnök-vezérigazgatója azzal kapcsolatban nyilatkozott a rádiónak, hogy a Konzum a Hunguest Hotels Zrt. korábbi megszerzése után szerdán a Balatontourist csoport és négy jelentősebb balatoni ingatlan - Balatonakali Strand Kemping, Balatonalmádi Yacht Kemping, egy Almádiban fekvő, fejlesztés előtt álló ingatlan és a szintén balatonalmádi Hotel Bál Resort - megvásárlását jelentette be.

Jászai Gellért elmondta, hogy a tőkeemelések lezárultát követően megvalósuló vállalati integrációval közös irányítás alá kerülhet a balatoni kempingeket üzemeltető Balatontourist és a Hunguest Hotels szállodalánc. A cél az, hogy utóbbi vezetésével egy univerzális szállásadó vállalat jöjjön létre, amely vélhetően Magyarország egyik legnagyobb, vagy legnagyobb szállásadója lesz. Ez a vállalat a kempingektől a 3-4 csillagos illetve a 4+-os szállodákon keresztül a turisztikai vertikumnak szinte a teljes szegmensét átfogja majd.

Azzal kapcsolatban, hogy a szerdai bejelentéssel a Konzum tulajdonába kerülő társaságok, illetve hotel ellenértékeként kibocsátandó részvények kibocsátási értéke a tőzsdei árat jóval meghaladó 3141 forint lesz, Jászai Gellért úgy vélekedett: a tulajdonosok és a menedzsment is többre értékeli a társaságot, mint amire a piac árazza jelenleg.

Jászai Gellért a riporter kérdésére cáfolta azt a sajtóhírt, hogy megakadt volna a cégcsoporthoz kapcsolódó Opus Nyrt. Mátrai Erőműben történő részesedésszerzésének folyamata.

"Határozottan cáfolni tudom, pletykák mindig vannak a sajtóban, ez abszolút pletyka, egy nem jóindulatú feltételezés" - mondta. Megerősítette, hogy a tranzakció minden szempontból a megfelelő ütemben halad, és az adásvétel még ebben a hónapban lezárul, ahogy az a szerződésekben foglalva van.

A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel