A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Az elmúlt években a magyar költségvetés és a gazdaságpolitika egyértelmű és ma már túlzott függőségbe került az uniós támogatásoktól, hiszen 2008-tól a kormányok a kiadások csökkentését a kormányzati beruházásoknál kezdték − mondván, ezek forrásait kiváltják az uniós támogatások. A függőség mértékének növekedése is szembetűnő: 2008-ban "alig" 583,9  milliárd forint érkezett az unióból, a jövő évre viszont már 1893,9 milliárd lehívásával számol a költségvetési törvény tervezete, vagyis a növekedés négy év alatt meghaladta a 224 százalékot.

Mára teljes aránytalanság alakult ki a külső és a belső fejlesztési források között, a 17 879 milliárd forintos államháztartási kiadásból mindössze 10,6 milliárd forintra rúgnak a kormányzati beruházások. (Ebből nyolcmilliárd forintot tesznek ki a közútfejlesztések, további 1,4 milliárdot a budai vár rekonstrukciója, a fennmaradó 600 millió forint néhány projekt között oszlik meg.)

Ezzel szemben 2012-ben csak a költségvetésben 1567,5 milliárd forintnyi uniós támogatás jelenik meg − ehhez jön még a 249,13 milliárdos hazai önrész −, így összességében 1816 milliárd forintnyi fejlesztésre kerülhet sor. Más szóval, az államháztartási kiadások 8,8 százalékát fedezik uniós forrásokból. Ezen felül további 326,5 milliárd forint agrártámogatás jut a magyarországi termelőkhöz, vagyis összesen 1893,9 milliárd forinttal támogatja az unió a magyar gazdaságot, cserébe a 264 milliárd forintos magyar befizetésért.

Az elmúlt évek gazdaságpolitikájának következményeként azonban mindez komoly veszélybe került: Magyarország ellen a 2004-es uniós csatlakozás óta folyik a túlzottdeficit-eljárás, az azóta eltelt hét évben egyszer sem sikerült tartani a maastrichti kritériumként meghatározott háromszázalékos hiánycélt. Idén az unió által figyelt eredményszemléletű ESA-hiány − köszönhetően a magán-nyugdíjpénztári pénzeknek − messze a háromszázalékos hiányszint alatt marad, jövőre viszont már e mankó nélkül  kell elérni a 2,5 százalékos deficitcélt.

A magyar kormány elsődleges célja, hogy ezt bármi áron elérje, különben jöhet az uniós büntetés, a strukturális támogatások csökkentése. Ez esetben a kieső kereslet miatt tovább lassulna a gazdasági növekedés, ami viszont az adósság/GDP arány emelkedésével járna.

EU-források felhasználása (milliárd forint)
20082009201020112012
Költségvetésben megjelenő EU-támogatások380,1631,4805,21166,71567,5
Költségvetésen kívüli EU-támogatások203,8320,1297,2225,9326,5
Összes EU-támogatás583,9951,51102,41392,61893,9
Hozzárulás az EU-költségvetéshez210,6223,7230,2258,1264,3
Forrás: Forrás: költségvetési és zárszámadási törvények