A munkaerőpiaci fizetésektől annyira elmaradtak a munkabérek, hogy ezért nem divat már vasutasnak lenni, és nem is könnyű munkaerőt találni a vasutas munkakörökre - mondta az InfoRádiónak Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke. Szerinte ha nem rendezik a béreket, akkor folytatódik az elvándorlás, ráadásul 2019-ig mintegy négyezer dolgozó éri el a nyugdíjkorhatárt, és az ő pótlásukat sem tudja megoldani a vasúttársaság.

"Várhatóan nagy gondok lesznek az üzemeltetésben" - figyelmeztetett a szakszervezeti vezető, és jelezte, a MÁV-vezetés javaslata a tulajdonosnál van, ha azt elfogadják, két év alatt 30 százalékos bérfejlesztést jelentene, s ez szerinte talán alkalmas lenne arra, hogy megállítsa az elvándorlást. "Folyamatosan vannak foglalkoztatási nehézségek szinte minden területen. A forgalmistáknál, a biztosítóberendezések, a felső vezetékek karbantartóinál egyaránt, és ennek a hiányát az utazóközönség érzi majd meg, mert például ha leszakad egy vezeték, akkor nem mindegy, hogy húsz percen belül kiér egy brigád, vagy öt óra alatt."