Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

- Azután, hogy a svájci Aryzta AG felvásárolta a Fornettit, gyakran érkeztek hírek a társaság háza tájáról, hogy a külföldi és a hazai piacokon is erősíteni fogja pozícióit. Mi az oka, hogy azóta viszonylagos csend honolt a cég körül?

- Azok a fejlesztések, amelyeket akkoriban kommunikáltunk, immár mind megvalósultak. Az elmúlt két évben a hálózat megjelent Lengyelországban, Görögországban és Ausztriában is. Ma azért vannak ritkábban hírek, mert megint egy felkészülési időszakban vagyunk, amelyet követően Európa több országában is egyszerre bővítünk. Első körben azokra az országokra fókuszálunk, ahol már jelen vagyunk - így Romániában és Bulgáriában tervezünk nagy számban üzletnyitást.

Az "új" országok közül pedig Lengyelország kap kiemelt figyelmet: 2018 augusztusáig 50 franchise boltot, s nagyjából további 50 InStoreBakery üzletet kívánunk nyitni. Az utóbbi úgynevezett pékség a boltban koncepció. Ezzel egy már jól ismert és bevált struktúrát kívánunk az adott piac igényeire igazítani.

Jelenleg is zajlanak az előkészületek a német piacra történő belépésre, a terveink szerint 2018 augusztusáig megnyílik az első üzletünk Berlinben.

A szlovéniai és horvátországi megjelenés mellett Ausztriában további franchise üzleteket szeretnénk nyitni, bár egyelőre nem e területek jelentik a külföldi terjeszkedés fő csapásirányát.

- Mit terveznek Magyarországon?

- Itthon már nem várható az értékesítési pontok jelentősebb számú bővítése, azonban új, speciális szaküzletek lesznek. A megszokott franchise boltok mellé új, modern üzlettípust vezettünk be, reagálva a fogyasztói igények változására: a fővárosban jelenleg már öt, önkiszolgáló rendszerű Fornetti Food and Beverage (FFB) látványpékség üzemel.

Ezek fiatalos arculattal rendelkező üzletek, amelyek a Fornetti pékáruk mellett többek közt sajátmárkás üdítővel, street food jellegű kínálattal, valamint egészségtudatos termékekkel célozzák meg a vásárlókat.

A tervek szerint 2020-ig - főként frekventált belvárosi helyszíneken, sétálóutcákban, pályaudvarok környékén - 35 FFB üzletet nyitunk Magyarországon és a régió más országaiban is. Elgondolásunk alapján ez az új üzlettípus lesz a nyugat-európai terjeszkedés zászlóshajója.

Fornetti, FFB-bolt

- Akadályozhatja-e a bővítési terveket a munkaerőhiány?

- Ez a jelenség valóban komoly kihívást jelent, nemcsak Magyarországon, hanem az egész régióban - így Lengyelországban is. A Fornetti ezért olyan üzleti megoldásokat kínál partnereinek, amely könnyebbé teszi a betanított segédmunka alkalmazását.

Próbálunk egyre több folyamatot leegyszerűsíteni, innovatív technológiai megoldásokkal, maximalizálva a munkafolyamatok hatékonyságát. Az FFB boltoknál ezt támogatja az önkiszolgáló modell is.

- Mi az oka, hogy az Aryzta ennyire kiemelt szerepet szán a Fornettinek a nemzetközi bővülésben?

- A magyar tagvállalat olyan értékesítési alternatívát tesz elérhetővé az egész csoport számára, amely egyre fontosabbá teszi. A csoporton belül minden más vállalat alapvetően csak gyártja a mélyfagyasztott termékeket, ám nincsenek saját üzletei, illetve ezekhez kapcsolódó komplex logisztikai megoldásai.

Mi azonban nemcsak gyártjuk, hanem gazdaságosan el is tudjuk juttatni partnerekhez a terméket és egy viszonylag széles értékesítési kört tudunk kézben tartani. Például a boltokhoz szükséges bútorokat is saját üzemünkből tudjuk biztosítani.

A saját üzleteken keresztül pedig első kézből vannak információink a piacról és ezeket fel tudjuk használni a termékfejlesztésnél, valamint a gyártásnál. Ezt kevés hasonló profilú cég tudja Európában - jellemzőbb az, hogy valaki csak árulja, vagy csak gyártja a péktermékeket.

- Anno úgy értesültünk, hogy a Fornetti eladásának egyik indítéka volt, hogy magyar háttérrel nem tudott olyan volumenben termelni, hogy a régió egyik csúcsszereplője lehessen. A tőkebevonás lehetősége mennyivel nőtt meg?

- Nagyobbak a lehetőségek, mint korábban voltak. A cégértékesítés alapvetően segített abban, hogy újabb befektetéseket, fejlesztéseket tudjunk végrehajtani a gyártás területén. Így például igyekszünk a gyárak szalagszélességet növelni, az egy óra alatt kibocsátható termékmennyiséget maximalizálni.

Emellett a működés és a munkaszervezés hatékonyságát, a versenyképesség javítását is segíti az anyacég. A tulajdonosváltást követő bő egy évben az Aryzta csaknem 8 millió eurót költött a gyártóberendezések és a technikai eszközök fejlesztésére.

- Sokan az alapanyagárak növekedésére számítanak. Önök ezt hogyan látják?

- A minőségi alapanyag ára folyamatosan emelkedni fog a világpiacon - legalábbis az összes szakértőnk erre számít. Nagy értékű lisztáremelést nem várható, ám a vaj ára jelentősen megugrott, magával húzva a margarin, továbbá a különböző vaj- és margarinalapú termékek, származékok árát. Eközben a tejtermékek és a hús ára is folyamatosan emelkedik.

Mivel ma már a tartalékok nélküli árazás a jellemző minden piaci résztvevőre, úgy gondolom, hogy a költségoldali áremelések folyamatosan beépülnek az árakba. A Fornetti törekszik arra, hogy annál nagyobb mértékben ne hárítson át terheket a fogyasztóira, mint amennyi feltétlenül szükséges, ám valamekkora emelés idővel elkerülhetetlen lesz.

- Hogy látja: mennyiben maradt magyar a Fornetti?

- Kis túlzással szólva: a vállalatunk még sohasem volt annyira magyar, mint amióta svájci. Jelenleg csupán két külföldi kollégánk van, Sebastian Gooding, a Fornetti Csoport elnöke, valamint Balthas Klein, az ügyvezető igazgató (CEO). A menedzsmentben mindenki más maradt ugyanaz, mint aki korábban volt, miközben a hazai munkaerőt folyamatosan bővítjük.

A cég alapítója, Palásti József pedig továbbra is őrzi a márkanagyköveti címet, azonban az üzleti életben ma már más utakat jár.

Teljes gőzzel

A magyar sütőipari céget még 2015 derekán vásárolta meg a világ harmadik legnagyobb pékárugyártó vállalata az Aryzta AG.

A Fornetti legutóbb még csak tört éves eredménybeszámolót tett közzé. Ennek alapján a társaság 2016 január-júliusában 14,38 milliárd forintos árbevételt ért el, amely körülbelül 15 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A cég szerint 2017 egészét nézve pedig el fogják érni a közel százmillió eurós (mintegy 31 milliárd forintos) csoportszintű árbevételt. A két évvel ezelőtti a forgalom 23 milliárd forintot tett ki, így a növekedés jól érzékelhető. A Fornetti Csoport árbevétele az Aryzta AG felvásárlást követően folyamatosan emelkedik, a bővülés mértéke közel 30 százalékot ért el a két év alatt.

Hazánkban a Fornetti 2500 értékesítési hellyel rendelkezik, a kelet-közép európai régióban pedig további 1200 értékesítési ponton lehet vásárolni termékeiből. Utóbbinak több mint a fele, összesen 700 Romániában található.