Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

- Az előző években felhalmozott tízmilliárdos nagyságrendű veszteség után tavaly minimális nyereséget termeltek a magyarországi Lukoil-kutak. Idén is pozitív szaldóval zárnak?

- Nem szeretném elkiabálni, de úgy tűnik, 2016 is nyereséges lesz, sőt a tavalyi 123 millió forintnál is nagyobb lesz a plusz. Eddig felülteljesítettük a terveket, ha pedig nem jön fordulat az olajárban vagy a forint-dollár árfolyamban, akkor elégedettek lehetünk.

- A cég 2014-ben vette át a Lukoil magyar és szlovák kútjait. Hogy sikerült - a számok tanúsága szerint küszködő kúthálózatot - stabilizálni?

- Idén már sokkal jobban átláttuk a céget. Tavaly volt az első teljes év, amikor a kutakat mi üzemeltettük és azt látjuk, hogy 2016-ban beértek azok a költségcsökkentő és hatékonyságnövelő intézkedések, amelyeket tavaly hoztunk.

Átnéztük az összes szerződésünket és előnyösebb pozíciókat sikerült elérni a beszállítóinkkal, partnereinkkel. Sok tendert írtunk ki tavaly és idén is. Amely terméket vagy szolgáltatást szükségtelennek ítéltünk, arra nem kötöttünk újabb szerződést. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem költünk semmire. Lecseréltük például a kutak személyzetének bakancsait és új munkaruha-beszállítót is találtunk. Emellett új karbantartóval kötöttünk szerződést és hazahoztuk a vállalatirányítási informatikai rendszert.

- Pazarolt a korábbi tulajdonos?

- Ezt nem mondanám, a magyar piac egyszerűen nem volt fókuszban a maga 75 (mára 74) benzinkútjával. Nem pazaroltak, csak mi most jobban oda tudunk figyelni az apróbb kiadásokra, ami sokat jelent.

Horváth-Dori Jenő

- Nevet váltanak a kutak?

- Egyelőre nem lesz arculatváltás, ugyanis pár hónapja írtunk alá egy szerződést a Lukoillal: még 2020-ig használhatjuk a brandet. Ez egyedülállónak számít, az orosz olajóriás ugyanis még egyetlen, az érdekeltségén kívül álló cégnek sem engedte meg, hogy a márkanevet használja. A döntés mögött az állhat, hogy az elmúlt években sikerült feljebb pozicionálni a márkát. Sokat javítottunk a töltőállomások megjelenésén, prémium üzemanyagot vezettünk be, valamint adalékolással a normál üzemanyagokat is prémium közelire "hoztuk".

- Mi lesz a prémiumüzemanyag-piacon, ha az olaj ára tovább emelkedik? A 30 százalékos növekedésnek vélhetően vége.

- Nem féltem a prémiumpiacot, annak ellenére, hogy az áremelkedés után biztosan erről fog lemondani sok autós és visszatérni a normál termékekre. Van egy olyan réteg, amely mindig megveszi a prémiumot, függetlenül attól, mennyibe került. Emellett sokan vannak, akik az elmúlt években kipróbálták ezeket az üzemanyagokat és rájöttek, hogy valóban megéri "ezt adni az autónak".

- Lesz kúthálózat-fejlesztés?

- Igen, de még nem tudok konkrétumokat mondani. A fő irányvonal a már működő kutak felvásárlása lesz, nem az építés, bár ez utóbbitól sem zárkózunk el. A meglévő kutakon komoly fejlesztések lesznek, ugyanis nagy valószínűséggel újabb élelmiszerüzletek nyílnak. Ezzel kapcsolatban folyamatosan tárgyalunk, ha pedig sikerül megegyezni, akkor szorosabbra fűzhetjük a partnerséget az egyik legnagyobb, hazánkban is működő, nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi lánccal. Nem mind a 74 kútnál, de egy részüknél elképzelhető ez a modell.

A Lukoil tavalyi eredménye
ezer forint
Nettó árbevétel74 817 435
Egyéb bevételek327 919
Anyagjellegű ráfordítások71 040 650
Személyi jellegű ráfordítások2 266 276
Egyéb ráfordítások394 088
Üzemi eredmény672 471
Pénzügyi műveletek eredménye-503 781
Adózás előtti eredmény168 690
Adófizetési kötelezettség45 155
Mérleg szerinti eredmény123 535
Forrás: Céginfo.hu

- Hogyan érintette a céget az októberi jövedékiadó-emelés?

- Az adóemelést megelőzően érezhető volt egy hatalmas "betankolás", majd visszaesés jött a forgalomban. A magyar autósokat a tíz forintot meghaladó áremelés - amely most a gázolaj esetében volt - sokkolja. Ez azonban a cash-flow megugráson túl mást nem nagyon jelent számunkra és komoly fogyasztásbeli visszaesésre nem számítok.

- Mit hoz az elektromobilitás, hogy tudnak készülni a kutak?

- Ha a következő öt évben nem is, 15-20 év távlatában egészen biztosan lesznek olyan változások, amelyekre fel kell készülniük az üzemanyag-kiskereskedőknek. A Lukoilnak is van egy innovációs csapata, amely ezzel foglalkozik és folyamatosan figyeli a lehetőségeket.

A technológia ugyanakkor még nem kiforrott, a töltők gyorsan avulnak, a szabályozás nem kidolgozott. Az nem járható út, hogy valaki beáll tölteni és a kút majd a szendvicsek árréséből próbálja kitermelni a felhasznált energia árát. Magyarországon ráadásul még az ösztönzők és a direkt támogatás ellenére is drágák az elektromos autók a fizetésekhez képest. Ha pedig Budapesten elterjednének az elektromos autók, azt nem bírná a jelenlegi hálózat. Egy lakóparkban például, ha csak minden harmadik autós dugná rá a kocsiját töltőre, akkor abból egy óra alatt áramszünet lenne.