Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Auchan Retail Magyarország 2016-ban 19 áruházában és 18 töltőállomáson 350,4 milliárd forintos éves bruttó forgalmat ért el a 2016-ban, ami 3,8 százalékos bővülést jelent. A lánc 43 milliós blokkszámmal, 3 százalékos vásárlószám-növekedéssel zárta az évet - jelentette be a társaság évértékelőjén Dominique Ducoux, vezérigazgató. A társaság mérleg szerinti eredménye elérte a 3,6 milliárd forintot. A vállalat már negyedik éve önfinanszírozó, vagyis se működéséhez, sem beruházásaihoz nem vesz igénybe külső finanszírozást.

Az Auchan 2016 novembere óta már online áruházával is kiszolgálja a vásárlókat: az új szolgáltatás dinamikusan fejlődik, az eredményeket ugyanakkor nem számszerűsítette Ducoux. Annyit elárult, hogy a teljes árbevételt nézve nagyon kis részt képvisel még a szegmens, azonban az online kosárérték háromszor akkora, mint a hipermarketek kosárértéke: a fizikális kosárérték mintegy 7 ezer forintot tesz ki egy főre vetítve, miközben az online 20-21 ezer forintot .

A vállalat célja, hogy az idei év második felére Budapest teljes területén, valamint az agglomerációban is elérhetővé tegye az online vásárlást és kiszállítást. (Jelenleg a cég még csak - a III. kerület kivételével - a főváros budai oldalán, továbbá Budaörs, Érd és Szigetszentmiklós környékén vállal házhozszállítást.) A kereskedő immár 100 kiszállító autóval rendelkezik és online áruházát csak saját alkalmazásában álló munkatársakkal működteti. A vezérigazgató szerint bővülni fog a webáruház nem élelmiszer részleg is. A cél, hogy a lehető legszélesebb körben jussanak el a fogyasztókhoz a cég portékái, így a vállalat tervei szerint 2017 végére minden a teljes termékkör - beleértve az élelmiszereket és a nem élelmiszer szegmenst, például az elektronikai cikkeket - elérhető legyen az online áruházon keresztül. Az országos lefedettségű házhozszállítás azonban távlati cél.

Feltűnnek a sűrűn lakott helyeken

A lánc Szekszárdon augusztusban nyitja meg első szupermarketjét: az eddigi hipermarket formátumú boltoknál kisebb, frekventált helyen lévő üzlet lehetővé teszi, hogy a lakosokhoz közelebb kerüljenek - hívta fel a figyelmet a cégvezető. Ezzel együtt megkezdődik a franchise-kapcsolatrendszer kiépítése is, jó hír, hogy már most van jelentkező. A társaság célja, hogy a későbbiekben még több szupermarketet nyisson országszerte. (Az Auchan most minden üzletében tulajdonosként vannak jelen, a későbbiekben azonban változás jön a tulajdonosi szerkezet terén is).

A szupermarket-modellt a társaság azokban a városokban honosítaná meg, amelyek vásárlóerejéhez mérten a hiperek túl nagynak minősülnek. Cél, hogy 5 éven belül 30 szupermarketet, valamint további 30 franchise-üzletet nyissanak országszerte. Emellett hipermarketjeik számát is körülbelül 30 egységnyire bővítenék. A koncepció, hogy a "szuperek" click-and-collect rendszerben működjenek majd, ami azt jelenti, hogy a szokásosnál kisebb választékkal fognak üzemelni, ugyanakkor az online bolt átvevőpontjaiként funkcionálnak majd, így a lánc teljes áruválasztékát el lehet majd érni náluk.

A fejlesztésekkel szinkronban a vállalat beruházási költségeit is növeli: míg 2016-ban 9,8 milliárd forintot, addig az idén 12 milliárdot, míg jövőre már 17 milliárdot költ fejlesztésekre..

A jelenleg 6500 főt foglalkoztató hálózatnak ugyanakkor kihívást okozhat a munkaerőhiány.

(Az Auchan új termékkoncepciójáról itt olvashat.)