Nagy fejlesztésbe kezdett az amerikai multi Székesfehérváron

Az Arconic-Köfém Kft. 35 milliárd forint (137 millió dollár) értékű, 17 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít Székesfehérváron. A magyar kormány fejlesztési adókedvezményt biztosított a fejlesztéshez, ami 8,3 milliárd forintot jelent a cégnek - adta hírül az MTI.
Domokos Erika, 2018. március 6. kedd, 17:05
Fotó: MTI Fotó

A mostani beruházás is biztosítja azt, hogy hazánk az európai autóipar fellegvára maradjon, pedig nem kicsi a verseny az új beruházásokért az egész kontinensen és világszerte - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI híre szerint.

A beruházásnak köszönhetően félmillióval több alumínium kerékterméket gyártanak az amerikai Arconicnál és minimum 200 új munkahely jön létre.

A magyarországi tevékenység megkezdése, 1993 óta a vállalat több mint 550 millió amerikai dollárt fektetett be és jelenleg 2300 embert foglalkoztat - mondta Chip Blankenship, az Arconic Inc. vezérigazgatója. Az új keréktermékgyár jelentősen hozzájárul a legmagasabb szintű keréktermékek gyártásához. Az építkezés 2019-es befejezéséig összesen 700-ra nő a munkatársak száma az üzemben.

A miniszter szerint az adókedvezmény "jó üzlet volt egész Magyarországnak", hiszen 2022-ig a keréktermék piacon 70 százalékos keresletnövekedés várható, s a fehérvári gyár kapacitásnövelése bevételnövekményt is hozhat magával 100 millió dollár értékben. Az Arconic a repülőgép- és a járműipar világszinten piacvezető beszállítója és ma már gazdasági teljesítményük meghatározó az egész magyar nemzetgazdaság számára - véli Szijjártó.

Az Arconic (korábban Alcoa) 1993-ban vásárolt többségi tulajdont az akkori Székesfehérvári Könnyűfémműben. Az Arconic egyike a legnagyobb 100 magyarországi vállalatnak és a 10 legnagyobb termeléssel foglalkozó befektető között van. Munkavállalóinak száma meghaladja a 2200 főt.

Az Arconic Magyarországon vezető beszállítója a kereskedelmi szállítmányozásnak, a légi közlekedésnek, az ipari gázturbina és az általános ipari piacoknak a Székesfehérváron működő Arconic Szállítmányozási és Építészeti Megoldások, a Globális Hengerelt Termékek és a Mérnöki Termékek és Rendszerek Divíziókhoz tartozó termékkörével. A légiközlekedési és a kereskedelmi szállítmányozási piacokat kiszolgáló Arconic Rögzítő Rendszerek üzletág Nemesvámoson működik, míg az Arconic Kovácsolt és Sajtolt Termékek üzletága Egerben az autóipar vezető beszállítója. Az Arconic Magyarországon, Székesfehérváron hozta létre Globális Szolgáltató Központját, mely az európai és bizonyos észak-amerikai pénzügyi és adminisztratív területek kiszolgálását végzi. Az Arconic több mint 10,7 millió dollárral támogatja a magyarországi közösségi kezdeményezéseket 1993 óta.

A kép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.

HOZZÁSZÓLÁSOK