Magas hatásfokú tetőhűtési rendszert fejlesztettek bő egy évtizede magyar kutatók. A WaterFilm Technolgy 2008-ban már közel állt a piacra lépéshez, de akkor a válság közbeszólt, most újra próbálkoznak - mondta a portálnak Weeber István, a rendszer kidolgozója.

A WaterFilm Technolgy lényege, hogy megszünteti a nagy ipari csarnokok tetején keletkező "hőcsapdát". Hőcsapda akkor jön létre, ha a tető külső hőmérséklete magasabb, mint a plafoné, így a bent képződő hő nem tud távozni.

Télen ez jó, mivel a gépek által termelt hulladékhő kifűti az épületet, nyáron azonban nagy baj. Nem csak azért, mert le kell állítani a termelést, hanem előfordulnak tömeges rosszullétek is.

A kutatók 2004-ben a műegyetem hőfizikai laborjától azt a feladatot kapták, hogy dolgozzanak ki egy technológiát, mellyel óránként és négyzetméterenként egy liter vizet, a szoláris terhelésnek megfelelő mennyiséget el tud párologtatni. A párolgás ugyanis hőt von el - ötször-hatszor annyi hőenergiát, mint azonos mennyiségű víz felforralása igényelne.

Végül sikerült másfél litert elpárologtatni. A mennyezet nyáron 65-75 fokról visszahűlt 30-35 fokra. (Tarlós: az utcán sincs légkondi.)

A technológia jelentősége, hogy a villamosenergia-felhasználás csúcsa nyárra tevődött át, a klímaberendezések hatékonysága a közeljövőben legfeljebb 2-5 százalékkal nőhet, miközben az EU 20 százalékos csökkentést irányzott elő.

A technológia piacralépése 2008-ban a válság miatt hiúsult meg. Most egy olyan modell szükséges, mely bármilyen adott épület paraméterei alapján előre kiszámíthatóvá, számszerűsíthetővé teszi, hogy pontosan milyen energetikai és gazdasági eredmények várhatók a tetőhűtés telepítésétől.

A modell kidolgozását a BME Épületszerkezettani Tanszékének munkacsoportja végzi. Most 3-4 pilot-rendszert kell kiépíteniük, ahol az egyetem a modell véglegesítéséhez a méréseket elvégezheti. Tárgyalásokat folytatnak potenciális megrendelőkkel is - olvasható az interjúban.

A Napi.hu együttműködik az NRGReport.com portállal.