Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fővárosi Törvényszék immár jogerőre emelkedett végzésben változtatta meg az első fokú bíróság korábbi döntését a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt tenderrel kapcsolatban. A Törvényszék igazat adott a Közbeszerzési Hatóságnak, miszerint a Közbeszerzési Döntőbizottság elutasító határozatát nem lehet végrehajtásában felfüggeszteni.

A Közgép Zrt.-t az ajánlatkérő Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azért zárta ki három évre, mert a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt tenderen az ajánlattevőt hamis adatszolgáltatáson érte. (Az építő cég egyik alvállalkozója néhány négyzet-centiméteres pontatlansággal adta meg a felújításban részvevő hajók fedélzetének felületét.)

A kormányfővel egy éve látványosan szembeforduló Simicska Lajos tulajdonában lévő Közgép Zrt. jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, amelyet az  - a kérést megalapozatlannak ítélve - elutasított. Ezek után a cég a bíróságon támadta meg a döntőbizottság határozatát és kérte a végrehajtás felfüggesztését.

Az első fokú bíróság helyt adott a kérelemnek és elrendelte a végrehajtás felfüggesztését. Ezt a döntést a Közbeszerzési Döntőbizottság jogsértőnek ítélte és fellebbezéssel élt. Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke ezt azzal indokolta, hogy az elsőfokú bírósági végzés jogsértő és tartalmilag megalapozatlan. Az irányadó eljárásjogi szabályozás és a töretlen bírói gyakorlat szerint ugyanis fogalmilag kizárt, értelmezhetetlen a végrehajtás felfüggesztése egy kérelem elutasításáról szóló határozattal szemben. A Fővárosi Törvényszék döntése ezt az álláspontot erősítette meg.

A hamis adatszolgáltatás ügye egy másik peres eljárásban még folyamatban van, így amíg az ügyben jogerős ítélet nem születik, a Közgép Zrt. marad a kizárt ajánlattevők listáján.