Lementek a kamatok, lementek a villamosenergiaárak, alacsony a földgáz ára, a költségek csökkenése benne van a rendszerben - vélte Mártha, aki szerint akár egy tízszázalékos rezsicsökkentés is elképzelhető.

"De ez innentől politikai mondás lesz, nyilván időzíteni kell, hogy 10 vagy 8, vagy kétszer öt, de minden, ami 10 fölött van, az azt jelenti, hogy valakinek már nagyon össze kell húzódni, az már fájdalmasabb" - mondta a szakember az Indexnek. Mártha ugyanakkor kiemelte, hogy szerinte változtatni kellene a mostani rendszeren, hogy egyszer és mindenkorra magunk mögött hagyhassuk a politikai megfontolásokat. A megoldás: a benzinár mintájára a piaci árakhoz kellene igazítani a lakossági gáz- és áramárakat, és a változásoknak megfelelően negyedévente, félévente korrigálni azokat.

Elsietett döntés a Paks II-es beruházás

A paksi beruházással kapcsolatban a szakember elmondta, hogy Paks I eleve a harmincas évek derekáig rendelkezik működési engedéllyel, így pedig lesz egy 6-10 éves periódus, amikor párhuzamosan futnak majd a régi és új erőmű blokkjai.

Ennek jelentős többlet-költségei vannak, hiszen párhuzamos kapacitást kell kiépíteni, gyakorlatilag minden - hálózatot, infrastruktúrát, humán erőforrást, szabályozó kapacitást - meg kell duplázni azért, hogy a két erőmű egyszerre tudjon termelni. Ezek súlyos százmilliárdos tételeket jelenthetnek az MVM volt vezére szerint.

A másik probléma a beruházással, hogy a kormány számításai szerint Paks II a 2020-as évek közepén 55 EUR/MWh áron termel majd, miközben a német tőzsdei áramjegyzések 2017-re is 25-26 EUR/MWh körül vannak, 2019-re 24, 2022-ra 26-28 EUR/ MWh a jegyzett tőzsdei ár.

"Mitől duplázódna meg az európai villamosenergia ára, amikor a megújulók közben nyomják lefelé az árakat. Az ár inkább stagnálni fog, vagy lefelé menni." - vélte a szakember. " Mindenképpen meg kellene várni Paks I. leállítását, és csak utána behozni Paks II-t. Ráadásul Paks I összes blokkja sem egyszerre áll le, és műszakilag még lenne egy újabb üzemidő hosszabbításra esélye. Óriási pénzkidobás lenne, ha Paks I olcsón elmehetne 2040-ig, közben a 2020-as években bejönne Paks II, miközben 25 EUR/MWH a villamosenergia ára. Ideje lenne egy komoly iparági szakmai vitának." - fogalmazott Mártha.

Függetlenedünk az oroszoktól

Számottevően már nem függünk az orosz gáztól, mondta az Indexnek Mártha, aki adatokkal is alátámasztotta állítását: Magyarország földgázfogyasztása gyakorlatilag megfeleződött az elmúlt 10 évben. 2005-ben még 15 milliárd köbméter körül volt, tavalyra ez 8,5 milliárd köbméterre csökkent, és a következő években is 8 milliárd alatt lehet. Eközben bővültek a beszerzési források is, új összekötő vezetékek épültek, a földgáz alapú erőművi termelés összeesett, fejlődött az európai piac likviditása, összességében tehát az orosz gázfüggőségünk mindennek eredményeként lényegében megszűnt.