Nagy változás jön Ferihegyen

A Budapest Airport annyira elégedett volt a hat évvel ezelőtt elkészült SkyCourt kivitelezőjével, hogy most egy újabb hatmilliárdos munkával bízta meg a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.-t.
Németh Géza, 2016. december 21. szerda, 20:58
Fotó: Napi.hu

Az ajánlatkérő Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zrt. valamint a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. ugyan már december 6-án megkötötték a szerződést, de az csak most jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. A nyertesnek a 2B Terminál épületéből kiinduló utasmólót kell megterveznie, majd pedig felépítenie. A móló a terminálhoz kapcsolódva nyúlik be a repülőtérre és a két oldalán parkolhatnak a gépek. A későbbiekben utashidakon lehet majd beszállni a repülőkbe a mólókról.

A létesítmény több mint 10 ezer négyzetméter alapterületű lesz, a légi utasok várakozását, beszállítását, kiszállítását, és útlevél-ellenőrzését teszi majd lehetővé. A móló összesen 27 beszállító kapunak ad helyet.

A KÉSZ a becsült 18 millió 590 ezer eurónál kissé drágábban, 18 millió 993 ezer euróért vállalta a munkát. Ez mintegy 6 milliárd forintnak felel meg. A közbeszerzés felhívással indult tárgyalásos eljárás volt, de a további három ajánlattevő nevét nem tartalmazza a közlemény.

HOZZÁSZÓLÁSOK