Nagy változás lesz a Combinókon

Március elejétől a 4-es és a 6-os vonalon közlekedő Combino villamosokra is kiterjesztették a forgalomirányítási és utastÁjékoztatási rendszert (futár). Ezzel párhuzamosan a fedélzeti biztonsági kamerákat is üzembe helyezték a nagykörúton közlekedő szerelvényeken - jelentette be a BKK Zrt.
Domokos László, 2018. március 1. csütörtök, 15:38

A fővárosi önkormányzat finanszírozásával, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. megrendelésére befejeződött a Combino villamosok futár rendszerrel való felszerelése. A szolgáltatás kiterjesztésével a továbbiakban a 4-es és a 6-os vonal megállóiba telepített kijelzők is megjelenítik a járművek valós indulási idejét. A nagykörúti villamosokra vonatkozó járatinformációk a BKK futár alkalmazásban, valamint a webes utazástervezőben címen is teljes körűen elérhetők - közölte a BKK.

Az üzembe helyezett kamerák figyelik az utasteret, illetve a járművek előtti és mögötti területet - a vonatkozó törvényi előírások betartásával. Bűncselekmény vagy baleset esetén a rögzített kameraképek visszanézhetők. A villamosokat eredetileg kamera nélkül rendelték meg. A mostani fejlesztésnek és a közelmúltban zajlott autóbusz-beszerzéseknek köszönhetően immár a budapesti járműállomány több mint 50 százalékában működik kamerarendszer - írta a cég.

A szerelési munkák elvégzésével ismét kizárólag korszerű, alacsonypadlós Siemens Combinók közlekednek a nagykörúti villamosvonalon.

Fotó forrása: Marton Szilvia / Napi.

HOZZÁSZÓLÁSOK