Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Gazda helyét Dimitrij Kuznyecov moszkvai üzletember, a RoszGaz igazgatója veszi át. A Góczi szerint orosz magánszemélyekből álló új tulajdonosi kör a tervek szerint menedzsereket is küld majd Budapestre a jövőben, konkrétabb tervek azonban egyelőre nem ismertek.

A cégvezető arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy a tulajdonosok milyen viszonyban állnak a Gazprommal.Az oroszok az ügyvezető igazgató szerint garantálták a rendezést, illetve jelezték, intenzívebben akarják a cég irányítását intézni. A cégnek rengeteg jogi vitája van, többek között adósságügyek.

Az ügyvezető reményei szerint az adóssághelyzet nyár végén, ősszel rendeződhet, de konkrét határidőt, menetrendet nem ismertettek vele Moszkvában - tette hozzá. Góczi szerint a legfontosabb teendő jelenleg közvetve a Gazprommal és közvetlenül a Rosszukrenergóval szemben a korábbi tulajdonos által felhalmozott adósság kezelése. A Rosszukrenergo 500 millió dollár körüli összeget követel, ám az EMFESZ továbbra sem ismeri el ezt, és nincs is rá forrása - tette hozzá.

Az adósság keletkezésével kapcsolatban elhangzott, hogy a cégből az egykori tulajdonos Dmitrij Firtas vett ki pénzt és 30 százalékos kamattal ígért törlesztést - ami azonban nem történt meg. Firtasnak külön elszámolásai voltak a rendszerben, amire a magyar vezetőknek nem volt rálátása, így gyakorlatilag a cég teljes értékét elvihette. Az ukrán üzletemberről az EMFESZ magyar vezetőinek csak a sajtóból vannak információik.

Az EMFESZ minden esetre a következő, júliusban induló gázévre megkezdte a szerződések meghosszabbítását, nagyrészt lekötötte a szükséges kapacitásokat, a forrásigazolást is benyújtotta, a cég tehát tovább működhet - mondta Góczi István.

A társaság, ha lassabban is, de folytatja az erőműépítést, és igyekszik új pozíciókat szerezni a piacon. Így nagyobb súlyt adnának a kkv-knak, az önkormányzatoknak, és a lakossági szegmensben is fokoznák jelenlétüket.

A cég elleni eljárások

A cég elleni eljárások kapcsán Góczi elmondta: nem tudja, kinek állt érdekében a társaság ellehetetlenítése, de a Nitrogénművek által kezdeményezett ügy az igazgató szerint példátlan és még a jogalapja sem tisztázott, továbbá a közel 7 milliárd forintos letétről szóló választott bírósági döntést senki sem értette.

Góczi szerint sokaknak nem tetszhetett, hogy a cég a semmiből indulva hatalmas bevételt termelt, és bár sokan szövetkeztek ellene, azonban az ügyvezető igazgató szerint nem a versenytársak álnak az ügyek mögött. A kártérítési per mögött Góczi szerint az állt, hogy a vegyi cég fizetési nehézségei miatt többször nem egyenlítette ki a gázszámlát, amire az EMFESZ szeretett volna belenézni a társaság könyveibe, erre azonban többszöri ígéret után sem kerülhetett sor.

Erre a gázszolgáltató felmondta a szerződést, amire a Nitrogénművek pert indított ellene.Míg korábban a profitcentrum Budapesten volt, mivel igen olcsó áron tudták a gázt beszerzni. Ez most már megváltozott, és immár nem a magyar fővárosban képződik a nagy nyereség - fogalmazott a cég vezetője.

Ezzel együtt az EMFESZ Nyíregyházán nagy cégnek számít, és minden, hasonló nagyságú vállalkozást megillető kedvezményt meg is kapnak a városban. A cégnek 42 milliárd forintnyi leírást kellett tavaly év végén végrehajtania, amire az évközi könyvvizsgálat világított rá.

A nemzetbiztonsági vizsgálat ügyében Góczi István szerint a Miniszterelnöki Hivatal tud felvilágosítást adni.Góczi István összességében biztosítottnak látja a cég működését a következő gázévre.

Az EMFESZ-szel kapcsolatban korábban felvetült az a vád, hogy üzletkötői megtévesztő fellépéssel igyekeznek bővíteni az ügyfélkört. Az ügyvezető igazgató szerint az üzletkötői rendszer sokat finomodott, és az is előfordult, hogy őket provokálták bizonyos cégek. A tisztességtelen módszerek miatt az EMFESZ a versenyhivatalhoz is fordult. Minden esetre nehézséget jelent, hogy a sok panaszról csak ritkán készül jegyzőkönyv.

Az EMFESZ vetélytársai nehezen viselhették, hogy esetenként havonta több ezer ügyfél mondta föl szerződését; erre gyakran technikailag sincsenek is felkészülve a szolgáltatók - mondta Góczi. Minden esetre az egy éve még 4, jelenleg pedig 2 hónapos váltási határidő ősztől 3 hétre csökken. EMFESZ-nek egyébként jelenleg 127 ezer ellátott lakossági fogyasztója van, és öszességében 209 ezer szerződése.