A hírt a cég a Londoni Értéktőzsdén (LSE) jelentette be csütörtökön. Közölte azt is, hogy a Wizz Air UK - amelynek nagy-britanniai bázisrepülőtere a Londontól északra fekvő Luton - máris megkezdte működését; az első járat Luton és Bukarest között közlekedik.

A közlemény szerint a Wizz Air UK lutoni flottája 2018 végéig nyolc új Airbus A320-as, illetve Airbus A321-es repülőgépet számlál majd. Ez 860 millió dolláros beruházást jelent, és a légitársaság közvetlenül 300 új munkahelyet teremt londoni bázisán vállalatirányítási szakemberek, valamint pilóták és utaskísérők számára.

A tőzsdei közlemény szerint a Wizz Air UK kapacitásával együtt számolt csoportszintű idei ülőhelykínálat a brit piacon megközelíti a 9 milliót. Ez 14 százalékos emelkedés a brit célállomásokra, illetve azokról máshová kínált tavalyi kapacitáshoz képest.

A Wizz Air az LSE-n közzétett csütörtöki tájékoztatás szerint a nyolcadik legnagyobb légitársasági csoport a brit piacon. A cég kilenc brit repülőtérről 23 ország 74 célállomására közlekedtet járatokat, beleértve a Lutonról Larnacába, Tiranába, Tallinnba, Pozsonyba, Lvivbe, Athénba, Keflavikba és Bariba idén induló új járatokat is.

Váradi József vezérigazgató a csütörtöki londoni tőzsdei közleményhez fűzött kommentárjában hangsúlyozta: jóllehet a Wizz Air UK létrehozása a cég által a brit EU-tagság megszűnésével kapcsolatban kidolgozott készenléti terv kulcseleme, a cég azonban egyúttal az első valóban ultraalacsony költségű légitársaság, amely működési engedélyt kapott Nagy-Britanniában.

A Wizz Air részvényeit a londoni tőzsde FTSE 250, illetve FTSE All-Share indexcsoportjaiban jegyzik. A vállalat papírja 1,30 százalék körüli nyereségben mozgott a csütörtöki kereskedésben. A céget a múlt hónapban két piacvezető nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings egyaránt befektetési ajánlású besorolással látta el első osztályzatként.

A Moody's április 25-én Londonban bejelentette, hogy a magyar államadós-besorolással azonos, "Baa3" szintű induló adósminőségi osztályzattal tartja nyilván a légitársaságot. A Fitch ugyanaznap ennél egy fokozattal jobb, "BBB" besorolást adott a Wizz Airnek. Az osztályzatokra mindkét hitelminősítő stabil kilátást tart érvényben.

A Fitch Ratings által a Wizz Airnek megadott első osztályzat azt jelenti, hogy ez a hitelminősítő a magyar szuverén adósbesorolásnál egy osztattal magasabbra sorolta a cég minősítését.

A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő mindegyike 2016 óta a befektetésre ajánlott sávban - a Fitch Ratings és a Standard & Poor's "BBB mínusz", a Moody's ugyanennek megfelelő "Baa3" osztályzattal - tartja nyilván Magyarországot.

A Fitch és a Standard & Poor's felminősítés lehetőségére utaló pozitív, a Moody's stabil kilátást tart érvényben a magyar szuverén besorolásokra - írja az MTI. (Erre várt régóta a Wizz Air.)