Ilyen hozamot egyetlen bank sem kínál most

A napelemekre sokan befektetésként tekintenek és az első kérdés, amit a szakembereknek feltesznek az a megtérülési időre vonatkozik. A Gépész Holding szakértői szerint valóban nem jár rosszul anyagilag, aki emellett az energiaforrás mellett dönt, azonban néhány dologra oda kell figyelni.
Szász Péter, 2019. december 16. hétfő, 08:00
Fotó: Pixabay

A napelemek megtérülési ideje a lakossági szektorban jelenleg 9-10 év, vagyis az a pénz, amit a rezsiköltségeken megspórolunk, ennyi idő alatt fedezi a telepítésre fordított összeget. Ennél is jobban jártak, akik még a megszüntetés előtt Fundamenta lakástakarékot kötöttek 30 százalékos állami támogatással - mondják a Gépész Holding épületgépészettel foglalkozó szakértői.

A vállalati szektorban a megtérülési idő 6 év részben az áfamentességnek részben pedig a méretgazdaságosságnak köszönhetően. Arról nem is beszélve, hogy a cégek számára uniós pályázatok is rendelkezésre állnak, amelyekkel 3-5 évre is le lehet szorítani a megtérülést.

Remek hozam

Egy napelemes rendszerrel elérhető hozam a legrosszabb esetben is 10 százalék - egy családi ház esetében -, amellyel egyetlen bank sem veszi fel a versenyt a jelenlegi kamatkörnyezetben, de az állampapír-piacon sem találunk hasonlót

A Gépész szakértői szerint azonban

a befektetésen túl érdemes végiggondolni, hogy mit adnak nekünk a napelemek. Fellélegezhet a családi kassza, több jut életszínvonalunk emelésére, megtakarításra utazásra, szórakozásra.

Mire kell figyelni?

Ahhoz, hogy a befektetés valóban megtérüljön, nagyon fontos a megfelelő tetőfelület kiválasztása, a pontos méretezés és a minőségi anyagok használata.

  • Vegyünk európai napelemet! Az uniós szabványok előírják, hogy csak olyan napelemeket lehet forgalomba hozni, amik garantálják legalább a 10 évre 90 százalékos és 25 évre 80 százalékos teljesítményt. Vannak jó minőségű unión kívüli napelemek is, amelyek hasonló áron kerülnek forgalomba, ezeknél viszont már nehezebb a garanciát érvényesíteni. Mára már nagyon kevés európai gyártó maradt, mert a kínai napelemekkel nem tudták felvenni a versenyt. Persze az európai napelemek többségében is kínai cellák vannak, de ezek jellemzően jobb minőségűek.
  • Az a legbiztonságosabb, ha a forgalmazó gyári képviselettel rendelkezik, mert ilyenkor közvetlenül a gyárból hozzák a modulokat, így biztos, hogy azt a márkát kapjuk, amit szeretnénk.
  • Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a forgalmazónak van-e raktárkészlete. Ebben az esetben ugyanis gyorsabb az ügyintézés.
  • Vásárláskor kérjük ki az eladótól a származási bizonyítványt, a napelem sorszámokat és ezeket csatoljuk a számlánkhoz.
  • Kérjünk magyar nyelvű használati utasítást is. Ezzel elkerülhetjük, hogy egy félrefordítás miatt szegjük meg a garanciális feltételeket.

Fontos tudni, hogy a rendszeren évente kell karbantartást végezni. Enélkül 10-15 százalékos hozamvesztést is elszenvedhetünk. A karbantartás a napelemek mosásából, az inverterek karbantartásából, a csatlakozási pontok ellenőrzéséből, ellenőrzőmérésekből szükség esetén hőkamerázásából áll.

A Gépész Holding a spanyol Eurener napelemeket ajánlja.

A cikket a Gépész Holding támogatta

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2019.12.16 15:30

A bankoknál bármi nagyobb hozamot produkál, a legnagyobb marhaság bankban hagyni a pénzt.
Lekötött betétre a bank 0,01% kamatot ad.
Egymillió, azaz 1 millió forintra 3 hónapos lekötésnél 25, huszonöt forint kamatot akar adni, amiből még 4 forint adót is vonnak.
A banknál az is jobb befektetés, ha az éves WC-papír mennyiséget megveszem akciósan.
Na, menjen a pitchába a magyar "befektetés".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html