Változás jön a NAV-dolgozók megjelenésében - felhívás érkezett

A NAV-dolgozók ügyfélszolgálati formaruhát fognak viselni, ehhez nyakkendő és nyaksál is jár, ezek tervezésére írt ki most - Ügyfélszolgálati stílus címmel - pályázatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Domokos Erika, 2019. május 9. csütörtök, 12:25
Fotó: MTI Fotó / Mohai Balázs

A NAV az igazgatóságok ügyfélszolgálatain és a kormányablakokban közönségkapcsolati munkakörben foglalkoztatott munkatársai részére hivatali nyakkendő és nyaksál megtervezésére írt ki pályázatot. A kiegészítő ruhadaraboknak kifejezésre kell juttatnia az adóhivatal társadalmi szerepét, illetve megfelelni a minőségi, modern hivatali ruházattal szemben támasztott követelményeknek - írta a NAV a pályázati kiírásban.

A pályázattal fiatal tehetségeknek szeretnének lehetőséget adni.

A NAV a szolgáltató hivatali imázsát tetszetős viselettel is erősítené. A dolgozók ügyfélszolgálati formaruhát fognak viselni, amelynek alapja a fehér blúz, illetve a fehér ing.

A pályázaton a női dolgozók számára nyaksálat/kendőt, illetve a férfiaknak nyakkendőt kell tervezni. Ezeken meg kell jelennie a NAV logónak a tervező által javasolt helyeken, vagy megjelenésében utaljon Magyarországra, a nemzeti identitásra, vagy a tervező által javasolt egyéb kreatív, modern megjelenéssel juttassa kifejezésre, hogy milyennek szeretné látni a NAV-ot - írtál a pályázati kiírásban. A kiegészítő ruhadarabok könnyen tisztíthatók, otthon mosható és vasalható legyenek, a tartósságuk legalább két év legyen.

Pályázni a 16. évüket betöltött személyeknek lehet, akik hazai művészeti, kreatívipari középfokú vagy felsőoktatási intézményben tanulnak. Egyénileg vagy alkotói csoportban lehet pályázni, a tervek száma nincs maximálva.

A pályaműveket a NAV szakmai bizottsága értékeli, a bizottság elnöke a NAV vezetője.

Az értékelés és rangsorolás szempontjai:

  • a tervek megalapozottsága, megvalósíthatósága,
  • elegancia és kényelem ötvözése,
  • a NAV szakmai és társadalmi szerepének kifejezése,
  • az ötlet eredetisége,
  • a szakmai anyag kidolgozottsága.

Várhatóan három pályaművet választanak ki. Az I. helyezett 250 000 forint, a II. helyezett 150 000 forint, a III. helyezett 100 000 forint díjazásban részesül. Pályázni 2019. június 30-ig lehet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2019.05.09 22:11

@hedviga: :-))
Megsúgom, már készül. Úgy nevezik a prototípust, hogy HUNaVej
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2019.05.09 22:07

@europeer: ...reméljük egyszer még okos telefont is ki fog ez a hölgy fejleszteni, vagy a Palkovics úr.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2019.05.09 21:41

Egy újabb fontos, nélkülözhetetlen pénzkidobás, mert olyan jó állnak itt a dolgok.
Vajon miért van az az érzésem, hogy ez megint egy családtag/közeli számára lett kidolgozva?
Miért nem lehet a TIPPMIX-en ilyenekre tenni?
---Egy másik hír------
Orbán Ráhel barátnője igazgatja a nemzeti divatcéget, ami 1 milliárdot kapott a kormánytól


Az új kormányhatározat szerint egymilliárdot ad Rogán Antal hivatala Orbán Ráhel barátnője cégének szíves felhasználására.

Egymilliárd forintot utalt ki a kormány a miniszterelnöki kabinetirodának a magyar divat- és designipart átfogó, megújító fejlesztési feladatok hosszú távú koncepciójának megvalósítása érdekében, derül ki a legújabb közlönyből. E feladatokat a Magyar Turisztikai Ügynökség az általa alapított Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt.-n keresztül látja el.
https://hvg.hu/gazdasag/20190308_Egymilliard_forintot_kapott_Orban_Rachel_baratnojenek_divatcege
-------------------
Szép, ha egy család összetart. Úgy lehetnek a legeredményesebbek.
A legvidámabb barakk egyik ismérve, ha a kedves vezető az országot egy nagy családként kezeli, és a sok-sok kis egyed boldogan dolgozik a családra.
Oly szép, oly bárgyú, oly bexarok ettől az egésztől, amitől szabadulni akartunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html