Számos súlyos higiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei egy budapesti vendéglátóegység helyszíni ellenőrzése során. Az egységben a hűtőkapacitás nem biztosította a szabályos tárolás feltételeit, ezért a sütésre váró félkész alapanyagokat hűtés nélkül, a polcokon és a padozaton tárolták. A hűtők eljegesedettek, szennyezettek, a raktár és a pult mögötti rész padozata szennyezett volt, a sütőberendezés mellett kifolyt olaj és lehullott ételmaradékok hevertek - adta hírül a hivatal.

A bejelentés szerint az érintett cég a Budapest, Váci út 49. szám alatt bejegyzett a Kokesi Projekt Kft., a 3 millió forint jegyzett tőkéjű cég 2018 elején indult, 2019-ben 86 millió forint árbevétel mellett hárommillió forintos veszteséget ért el.

A közlemény szerint a kiszolgálópulton kínált szendvicseket, péksüteményeket nem óvták a cseppfertőzéstől és a rovaroktól, sőt közvetlenül mellettük tárolták a csomagolóanyagot, rovarirtós dobozt, üdítőitalokat, szórólapokat és ide tették a vendégek a visszahozott, használt edényeket is.

Az egységben zöldség tárolására, mosására, tisztítására alkalmas hely és vízvételi lehetőség nem volt. A jégsalátát és a salátakeveréket tisztítatlanul használták fel a szendvicskészítéshez. A frissen érkezett, tisztítatlan paprikát, narancsot, uborkát, káposztát a vendégtérben tárolták. Ez az eljárás nem volt összhangban a vállalkozás részére kiadott engedéllyel sem, aszerint ugyanis kizárólag tisztított, konyhakész, csomagolt zöldség és gyümölcs vihető be az egységbe.

A Nébih az élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. Ezen túlmenően a hatóság 10 tétel nem nyomonkövethető, illetve tisztítatlan saláta felhasználásával készült élelmiszert és egy tétel lejárt fogyaszthatósági idejű alapanyagot azonnali hatállyal kivont a forgalomból, azok forgalomba hozatalát, felhasználását megtiltotta, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Az egység az élelmiszerbiztonsági hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta a tevékenységét.

Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van - írta a Nébih.