Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy mohácsi és egy paksi halboltban tartottak ellenőrzést e hét elején a Nébih ÁHSZ halőrei. Az üzletekben fellelt 36 darab, több mint 10 kilogramm összsúlyú, csomagolt, fagyasztott kecsege jelölésén halászati területként a Duna, halászati módként a kisszerszámos halászat szerepelt.

Ezt azonban a halak származásának igazolásaként bemutatott dokumentumok nem támasztották alá és a halakat fogási tanúsítvány sem kísérte. Az ellenőrök számára amiatt is vált gyanússá a dunai címkézésű halak árusítása, mivel a kecsege őshonos, nem fogható, fogási tilalommal védett halfajunk.

A két halboltban további 60 kilogramm fagyasztott ponty, süllő és márna hal forgalomba hozatalát is megtiltották a szakemberek, mivel ezek eredetét sem tudták hitelt érdemlően igazolni - adta hírül a szervezet.

Márpedig nyilvántartott halgazdálkodási vízterületről (például az olyan természetes vizekről, mint a Duna és a Tisza) származó hal, haltermék, vagy más hasznos víziállat kereskedelmi forgalomba csak fogási tanúsítvánnyal kerülhet. A fogási tanúsítvány haltételek esetében jelölési dokumentációnak minősül, amelyen fel kell tüntetni a fogási vízterület nevét. Eredeti példányát a halgazdálkodási hatóság a forgalmazás bármely szakaszában ellenőrizheti, amennyiben hiányzik, az igazolatlan eredetű halat, halterméket elkobozza és megsemmisítteti.

Az ellenőrzött két üzlet tulajdonosával szemben igazolatlan eredetű hal forgalmazása tárgyában eljárást indít a Nébih, szankcióként akár 100 ezertől 500 ezer forintig terjedő halvédelmi bírság kiszabására is sor kerülhet.