Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szakemberek a nyár utolsó két hónapjában 18 vállalkozásnál találtak és foglaltak le ismeretlen eredetű halat, illetve halterméket, melyek együttes mennyisége eléri a 958 kg-ot - közölte a Nébih a honlapján.

Az Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) nemcsak a jogosulatlan horgászat és halászat visszaszorításával foglalkozik, hanem akifogott halak felvevőpiacának felderítésével is. Ezért ellenőrzitek 57 vállalkozást - főként éttermeket, valamint halboltokat. Ezeknél az ellenőrök 18 esetben, azaz a vizsgálatban érintett forgalmazók 31 százalékánál találtak és foglaltak le ismeretlen eredetű, éppen ezért nem nyomon követhető halat, illetve halterméket. A lefoglalt áru mennyisége 958 kilogramm volt.

Különösen a fagyasztott haltermékek esetében nem tartják be a termék jelölésére vonatkozó szabályokat az árusítók. "A jelöletlen vagy nem megfelelően jelölt haláru minden esetben élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent, ugyanis annak eredete még számlával sem igazolható, továbbá jelölés hiányában a termék nem kapcsolható össze a számlán szereplő tételekkel" - indokolt a hatóság.