A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás minimális műszaki adatot tartalmaz csak. Így a börtönök egyenként 14 600 négyzetméteresek lesznek, egy objektumban két-három épület tölti be az adott funkciót és ezek kettő vagy pedig három szintesek lehetnek. A kormány idén augusztusban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekké nyilvánította a börtönépítéseket.

A kormány nagy szabású, 46 milliárd forint értékű börtönprogramjának keretében 2016 és 2019 között kilenc településen - Bátonyterenye, Békés, Csenger, Heves, Kemecse, Komádi, Komló, Kunmadaras, Ózd - létesülne bv intézet. A kormányzati tervek szerint az új objektumok 4500 fő fogvatartott elhelyezésére lesznek alkalmasak, ezzel a büntetés-végrehajtási intézetek zsúfoltságának megszüntetése mellett új munkahelyeket is teremtenek az adott térségekben. Az új építésű 500 fős börtönökben 250, az ezer fős intézetben 500 munkahely jönne létre.

QP | Quality Placement

A most kiírt közbeszerzésen azok a cégek tehetnek ajánlatot, amelyek rendelkezik tervezést és építést is magában foglaló referenciával, ebből az építés ellenértékének el kell érnie a nettó 2,9 milliárd forintot, az épületnek pedig legalább 7500 négyzetméteresnek kell lennie.

Az ajánlatok beadási határideje december 22. Az értékelésnél a minőségi kritériumok és az ár egyaránt 50-50 súlyszámot ér.