A rendkívül kedvező feltételek mellett kínált Investment Hitelgarancia a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében elindított, 500 milliárd forintos Krízis Garanciaprogram keretében érhető el kkv-k számára. A program keretében eddig 345 milliárd forintnyi hitelt kaphatott, közel 7500 hazai vállalkozás.

Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója az új bevezetésével összefüggésben kiemelte: kifejezetten a koronavírus járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak enyhítése érdekében létrehozott Garantiqa Krízis Garanciaprogram elindításakor egyértelmű volt, hogy az alapkonstrukció elsősorban a vállalkozások likviditási problémáinak kezelésében nyújt segítséget. Ugyanakkor világos volt, hogy komoly igény és szükség is van a kedvező feltételek mellet elérhető kezesség kiterjesztésére a beruházási típusú hitelekre, ami a gazdasági visszaesés kedvezőtlen hatásait mérsékli a beruházások ösztönzése által.

Egyeztetni kellett az unióval

Mivel EU-s szabályozási kereteknek kell megfelelni, így a futamidő hosszabbítását komoly egyeztetési folyamat előzte meg az Európai Bizottsággal, ami végül sikerrel járt: a Krízis Garanciaprogram keretében elindulhat a hosszabb lejáratú, beruházási hitelekhez kapcsolódó kezességvállalás, az úgynevezett Investment Hitelgarancia is.

A konstrukció keretében 80 százalékos kezességvállalás vehető igénybe 90 százalékos állami viszontgarancia mellett. A támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg a 800 000 eurót, míg a kezességvállalás maximális mértéke 2,5 millió euró lehet.

A vezérigazgató hozzátette: 2019 végére már minden ötödik kkv-hitel a Garantiqa kezességvállalásával valósult meg. A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében elindított Garantiqa Krízis Garanciaprogrammal és az ennek keretében most Investment Hitelgarancia konstrukcióval ez az arány még tovább fog emelkedni.

Már 8 ezer fölött vannak a programban

A Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében október közepéig 345 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki, 8329 szerződés keretében banki partnerek. A kezességvállalási mértéke meghaladta a 300 milliárd forintot, a megkötött szerződések 67 százaléka mikrovállalkozások ügyleteihez kapcsolódott. A kereslet óriási: az 500 milliárd forintos keretösszeg kihasználtsága 60 százalék feletti, így a program teljesülése várhatóan a keretösszeg felett lesz.

Búza Éve kiemelte: a Krízis Garanciaprogram kezessége is igénybe vehető a jegybank NHP fix és NHP Hajrá! programjaihoz, a kezességvállaláshoz kapcsolódó hitelügyletek közel 85 százaléka NHP Hajrá forrásból refinanszírozott. A program eddigi eredményei, és az új Investment Hitelgarancia konstrukciót övező várakozás, az eddigi és várható további dinamika is azt mutatja hogy a garanciaprogramok a kockázatmegosztás révén érdemben járultak és járulnak hozzá a gazdasági aktivitás fenntartásához.

A koronavírus járvány okozta gazdasági válság idején az intézményi kezességvállalás jelentősége felértékelődik, hiszen egyre több vállalkozás kerülhet nehéz pénzügyi és gazdasági helyzetbe, amin az újonnan bevezetett garanciaprogramok a hitelezés erőteljes támogatásával tudnak segíteni.

2019 végén a kkv-hitelek 20,4 százalékához kapcsolódott a Garantiqa kezessége, 2020 végére ez az arány tovább emelkedhet, így a társaság 2020. évi megnövekedett aktivitása érdemben járult hozzá a kkv-k hitelezésének fenntartásához. Az államilag támogatott hitelprogramok és a Garantiqa kedvező feltételek mellett igénybe vehető kezességvállalása együttesen azt eredményezték, hogy a kkv-k a romló gazdasági környezet ellenére is kedvező feltételekkel jutnak hitelhez.