Jelentős cégbirodalmat épített ki az elmúlt húsz évben Matyi Dezső, az Alexandra könyves hálózat alapító-tulajdonosa, akinek vagyonát A 100 leggazdagabb című 2013-as kiadvány mintegy 10,9 milliárd forintra becsülte, s ezzel az 55. helyre sorolta a legtehetősebb magyarok listáján. Matyi Dezső központi cégét, a Pécsi Direkt Kft.-t 1993-ban hozta létre, amely mára könyvek és hanghordozók kiadásával és kiskereskedelmével, könyvek nagykereskedelemével, csomagküldő kereskedelemmel, bor és fogyasztási cikkek kiskereskedelmével, internet kávézók és könyvkötészet üzemeltetésével foglalkozik, az éves nettó árbevétele meghaladja a 15 milliárd forintot, s közvetlenül 19 cégben rendelkezik részesedéssel. Matyi Dezső cégvezetőként és/vagy tulajdonosként további 31 vállalkozásban érdekelt, illetve volt érdekelt a közelmúltig, így az üzletember nevéhez ötven gazdasági társaság köthető - kereshető ki a Céginfo.hu adatbázisból. A vállalkozások a könyvkiadás és -kereskedelem mellett ingatlanhasznosítással és -üzemeltetéssel, borászattal, ital kis- és nagykereskedelemmel, vendéglátással foglalkoznak, s akad köztük informatikai, üzletviteli és gazdasági tanácsadó is.

A 6,7 milliárd forint saját tőkéjű Pécsi Direkt a 2012-es mérlegadatai szerint mintegy 15 milliárd forint értékesítési nettó árbevételt ért el, ami az egyéb bevételeivel 15,8 milliárdra bővült. A legnagyobb forgalma (8,3 milliárd forint) a könyv kiskereskedelmi tevékenységből származott, míg a nagykereskedelem 4,5 milliárdot, a hang és egyéb áruk kiskereskedelme egymilliárdot hozott. Ugyanakkor az is kitűnik az cégadatokból, hogy a nagyra nőtt társaság (amely 19 vállalkozásban érdekelt) tartozásai 2012. december végén meghaladták a tízmilliárd forintot. Ebből 2,8 milliárd forint volt a hosszú lejáratú hitelekből fennálló kötelezettsége, és 8 milliárdra rúgtak a rövid lejáratú kötelezettségei: 4 milliárdos hitel, kölcsön és váltótartozás, illetve 4 milliárdos szállítói tartozás. Iparági szakértők szerint ilyen mértékű hitel/árbevétel aránnyal már nem csekély kockázatot hordoz a társaság üzemeltetése. Piaci értesüléseink szerint az sem ritka, hogy a társaság számottevő fizetési késedelembe kerül beszállítóival és bérbeadóival szemben.

Pécsi Direkt Kft.-adatok (millió Ft)

201020112012
Befektetett eszközök5 485,15 573,34 169,8
Forgóeszközök10 278,611 428,912 572,7
Aktív időbeli elhatárolások395,1167,5327,2
Saját tőke6 241,96 436,96 707,9
Céltartalékok000
Kötelezettségek9 069,210 668,310 299,5
Passzív időbeli elhatárolások847,764,52762,4
Értékesítés nettó árbevétele14 885,615 589,215 067,2
Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye711,9824,7709,5
Adózás előtti eredmény304,8213,1307,7
Mérleg szerinti eredmény248,3201,4279,0
Forrás: Céginfo.hu

 

Információink szerint a cégcsoport legnagyobb hitelezője az OTP Bank közel 3 milliárd forintos kölcsönnel, a tőke törlesztése tavaly decemberben esedékessé vált, ám ezek átütemezéséről a Pécsi Direktnek nem sikerült megállapodni a pénzintézettel. Hitelezője még a Commerzbank, az Erste Bank, az Unicredit, valamint a Széchenyi Bank is, amelynek zálogjoga terheli - a cégadatok szerint - a vállalatcsoport borászati vállalkozásának, a Matias Borászat Kft. üzletrészeit. A honlapja szerint mintegy 100 hektáros szőlőterülettel rendelkező (Villány, Pécs, Szekszárd, Badacsony és Tokaj borvidékeken) társaság többségi tulajdonosa 2013 júliusáig Matyi Dezső volt, jelenleg lányai, Matyi Bianka és Alexandra, valamint felesége, Matyiné Szabó Tünde van bejegyezve tulajdonosként, ám valamennyiük üzletrészén rajt van a bank zálogjoga. A Matias Borászat 2012-ben 386 milliós nettó árbevétel mellett 28 milliós veszteséggel zárta az évet, a tartozása 1,3 milliárd forintot tett ki.

Elakadt hitel, éles kirohanás a bankok ellen

Matyi Dezső december végén jelentette be, hogy januártól a névadó szponzor Matias Borászat, illetve az Alexandra-cégek megszüntetik a pécsi futball klub finanszírozást, arra hivatkozva, hogy a Széchenyi Bank "meghiúsította" az érvényes, hosszú távú finanszírozási szerződését. Januárban a város tulajdonában lévő Pécsi Sport Nonprofit Zrt. egyeurós vételi ajánlatot tett a klubot működtető cég megvásárlására, de ezt az üzletember nem fogadta el. Az NB I-es és az utánpótlás csapatotokat versenyeztető PMFC-Sport Kft. többségi tulajdonosa az Alexandra-csoporthoz tartozó Sorvezető Kft., a Pécsi Direkt Kft. és az Európa Könyvkiadó Kft. A PMFC-Marketing Kft. a Pécsi Direkt érdekeltsége, míg az ingatlanokat kezelő Pécsi Futball Sportvagyon-hasznosító Kft. Matyi Dezső többségi érdekeltsége.

Az üzletember a múlt héten bejelentette, hogy a pécsi önkormányzat nélkül dolgozik a megoldáson, a focicsapat befejezi az idei bajnokságot, és jövőre is az első osztályban fog indulni. Sajtótájékoztatóján a klub körül kialakult helyzet előzményeiről azt mondta: "tavaly Magyarország legnagyobb bankja, az OTP Bank egész pályás letámadást indított" az ő érdekeltségébe tartozó Alexandra-cégcsoport ellen. Szerinte Csányi Sándor meg kívánta szerezni az Alexandra-csoporthoz fűződő üzleti érdekeltségeit. "Közbeszéd tárgya, hogy a bankvezér gazdasági erejét használta fel arra, hogy munkatársaim és saját munkám eredményeit elragadja, ennek érdekében a gazdasági érdekérvényesítés rendkívül széles eszköztárát használta fel. Ugyanúgy köztudomású, hogy Csányi Sándor megakadályozta a pécsi futballklub több százmillió forintos támogatásának folyósítását és a Széchenyi Bankkal kötött érvényes hitelszerződések teljesítését" - idézte Matyi Dezsőt az MTI.

Az OTP Bank visszautasította Matyi Dezső "teljességgel valótlan" állításait, és vizsgálja a lehetséges jogi lépéseket jó hírnevének megvédése érdekében. Az MTI-nek küldött közlemény szerint az OTP Bank kész részletesen tájékoztatni a közvéleményt az Alexandra cégcsoporthoz fűződő pénzügyi kapcsolatáról, és ezzel tisztázni a súlyos vádakat. A Széchenyi Bank és a Magyar Labdarúgó Szövetség szintén visszautasította Matyi vádjait. A pécsi önkormányzat pedig közölte, hogy továbbra is fenntartja a futballklubot működtető gazdasági társaság megvásárlására tett ajánlatát, amely a PMFC teljes lejárt és még le nem járt adósságának átvállalását is magában foglalja.

(Jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos, vékony - cégjegyzésre jogosult, zöld - jogutód/jogelőd)

Nagy a jövés-menés a Matyi-cégeknél

A Pécsi Direktet 1993-ban alapította Matyi Dezső és első felesége, Matyi Dezsőné, jelenleg egy washingtoni székhelyre bejegyzett, vélhetően Matyi Dezsőhöz köthető Rainbow Publishing Llc. a többségi tulajdonosa, és üzletrésszel rendelkezi benne a két alapító tag és a cég saját maga. A cégadatokból kiderül, hogy az elmúlt két évben jelentősen, 200 fővel csökkent a társaság dolgozóinak száma, a 2011-es 949 után jelenleg 746 dolgozót foglalkoztat. Ugyanakkor az is kiderül, hogy Pécsi Direkt többségi tulajdonában lévő, vegyes termékkörű nagykereskedelemmel foglalkozó Könyvbazár Kft.-ben 2014 januárjában 109 dolgozót jelentettek be. A létszámadatok változása a cégek közti mozgolódást mutathatják. Egyes piaci vélemények szerint ez arra utalhat, hogy bizonyos tevékenységeket átszerveznek a két társaság között. A piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy nem szokta a hitelezők bizalmát erősíteni, ha egy jelentős hitelekkel terhelt cég átcsoportosítja tevékenységeit egy másik társaságba.

Az addig a Rainbow Publishing Llc. tulajdonában lévő Szivárvány Üzletház Kft.-nél is változás történt tavaly ősszel, a többségi tulajdonosa Dallos István lett (a Pécsi Direkt korábbi felügyelőbizottsági tagja, az informatikai cégeinek vezető tisztségviselője), míg a kisebbségi tulajdonos Matyiné Szabó Tünde (Matyi Dezső második felesége). Tavaly decemberben profilt is váltott a Szivárvány Üzletház Kft.: a fő tevékenysége a saját és bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése helyett a könyv-kiskereskedelem lett. A vállalkozás ügyvezetője tavaly augusztusig Matyi Dezső volt, azóta Matyiné Szabó Tünde.

A cégcsoport jelentős kiadói tagja, a 2012-ben több mint 1,2 milliárd forint nettó árbevételt elért Alexandra Könyvesház Kft., amely Matyi Dezső egyszemélyes tulajdonában áll. E cég ügyvezetői székében tavaly szeptemberben cserélt helyet az üzletember és felesége, Matyiné Szabó Tünde. Tavalyelőtt 671 milliós nettó árbevételt ért el az Európa Könyvkiadó Kft., amelybe 2005-ben szállt be Matyi Dezső, s 2008-tól 2013 szeptemberéig többségi tulajdonosa volt. A kiadónak jelenleg 9 magánszemély és a cég saját maga a tulajdonosa; Matyi Dezső továbbra is rendelkezik benne üzletrésszel, s tavaly szeptemberben új tulajdonosként feltűnt két leánya, Matyi Alexandra és Bianka is - derül ki a Céginfo.hu adataiból.

 

Pécsi Direkthez és Matyi Dezsőhöz köthető cégek
CégnévMegjegyzés
Alexandra Antikvár Könyvkereskedelmi Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2014. febr. 17-től)
Alexandra Editio Zeneműkiadó Kft.-
Alexandra Könyvesház Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.-
Anersa Ital Kis-, és Nagykereskedelmi, Vendéglátó Kft.Bírósági végrehajtás
(hatályos 2013. dec. 13-tól)
Balladaíró Könyvkiadó Kft.-
BIA-Horse Lovasturisztikai Kft.-
Book-Food Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-
Cartaphilus Könyvkiadó Kft.-
Centrum Étterem Vendéglátó Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2013. márc. 23-tól)
Crox Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Kft.-
D+T Vagyonhasznosító Szolgáltató Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2011. ápr. 15-től)
D+D Tankönyvellátó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2014. febr. 17-től)
Direkt Autópark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-
Direkt Könyvkiadó Kft.megszűnt
eFabric Informatikai Kft.-
eTan Elektronikus Tananyag Oktató, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.bírósági végrehajtás
(parkolás, hatályos 2013. ápr. 2-től)
Euromedia Group Hungary Kiadó Kft.-
Európa Könyvkiadó Kft.-
Geographia Kiadó Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2014. febr. 3-tól)
HunBook Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-
Költő-ház Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-
Könyvbazár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2014. febr. 17-től)
Könyvközpont Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft.-
Kultúr-híd Könyvkiadó Kft.-
Lexa.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2013. okt. 14.)
M-Érték Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2014. jan. 6-tól)
Matias-Hotel Vendéglátó- és Szállodaipari Kft.-
Matias-Borászat Bortermelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2013. nov. 25-től)
Matias Wine World Turisztikai Kft.-
Nebuló Könyvház Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-
Noran Könyvesház Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.NAV-végrehajtás
(2014. jan. 27-től)
Noran-Kiadó 2004 Kereskedelmi és Könyvkiadó Kft.felszámolás alatt
Officina '96 Könyv és Lapkiadó Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2014. febr. 17-től)
Origo Étterem Vendéglátó Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2014. jan. 27-től)
Panemex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-
Papírmalom Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft.-
Pécsi Direkt 2002 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2013. ápr. 8-tól)
Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.NFH pozitív lista
Pécsi Direkt Könyvközpont Nagykereskedelmi és Szolgáltató Kft.-
Pécsi Direkt Romania Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-
Pécsi Futball Sportvagyon-hasznosító Kft.-
Pécsi Hordó Kereskedelmi Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2014. jan. 13-tól)
Pécsi Porcelángyár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-
PMFC-Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-
Rainbow Üzletlánc Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-
Sorvezető Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-
Szivárvány Üzletház Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-
Szóbarlang Könyvkiadó Kft.-
TWN-Fox Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-
Új Hordó Kereskedelmi Kft.-
Városháza Kávéház Vendéglátó Kft.közjegyzői végrehajtás
(hatályos 2013. nov. 28-tól)
Vizitáció Könyvkiadó és Terjesztő Kft.NAV-végrehajtás
(hatályos 2013. nov. 7-től)
Forrás: Céginfo.hu, Napi.hu-gyűjtés