Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az új Puskás Ferenc Stadion építésére kiírt közbeszerzési eljárás dokumentumaiból kiderül, hogy a nyertes Magyar Építő Zrt. és ZÁÉV Zrt. mely alvállalkozókat vonja be a nettó 150 milliárd forint értékű munka teljesítésébe (ebből 142,85 milliárd a nettó vállalási ár, plusz 5 százaléknyi, 7,15 milliárd forint a tartalékkeret).

A Magyar Építő és a ZÁÉV az ajánlattételkor kilenc céget jelölt meg alvállalkozóként (ezek bevonása az ajánlattételkor ismert volt, de a teljesítés során még több alvállalkozóval dolgozhatnak.) A kilenc vállalkozás részt vett a két fővállalkozó alkalmasságának igazolásában, mint erőforrást nyújtó szervezet.

Az alvállalkozók között szerepel például a kecskeméti székhelyű acélszerkezet-gyártó KÉSZ Ipari Kft., a Paár Attila érdekeltségében lévő West Hungária Bau (WHB) Kft., a jelenleg WHB-csoporthoz tartozó, korábban Tiborcz István közvetett tulajdonában lévő PBE Építő Kft., a Mészáros Lőrinc és Szíjj László résztulajdonában lévő CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft., a túlélésért küzdő Reneszánsz Kőfaragó Zrt., a Puskás stadion terveit korábban hárommilliárdért elkészítő Középülettervező (Közti) Zrt. és egy kaposvári bt. is. (A kilenc cégről részletesen alább olvashat.)

Ők a fővállalkozók

A Magyar Építőt 2015-ben vásárolta meg a Körösaszfalt Zrt., amelynek cégjegyzékben látható tulajdonosa a Duna Aszfalt Kft. és Szíjj László. Ugyanakkor a Magyar Építőben közös közvetlen irányítást szerzett másfél évvel ezelőtt a WHB az Épkar Zrt.-vel együtt A cég újítja fel egyebek mellett a Szépművészeti Múzeum román csarnokát 6,8 milliárd forintért, a Nemzeti Közszolgálati egyetemnek két új épületet húz fel hatmilliárdért, Kaposváron uszodát épít másodmagával (4,4 milliárdért), és dolgozik az egyik MNB-alapítványnak is.

A zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. is 2015-ben cserélt gazdát, az új tulajdonosok azonban nem fedték fel kilétüket. A társaság cégadatokban látható tulajdonosa egy bizalmi vagyonkezelő cég, a Pannon Speed Pro Zrt., amelynek élén a ZÁÉV vezérigazgatója, Peresztegi Imre áll.

A ZÁÉV kapott megbízást a régi Puskás stadion lebontására is, a Föld-Trans 2001 Kft.-vel, nettó négymilliárd forintért. A ZÁÉV a WHB-vel közösen építette fel az MTK új stadionját 7,2 milliárdért, s építi a szombathelyi stadiont és sportcsarnokot a Swietelsky Magyarország Kft.-vel (13,1 milliárdért). A kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem új oktatási épületét 11,9 milliárd forintért valósíthatja meg. A cég szárnyal a közbeszerzési piacon.

A foci Eb-re kész lesz

A Puskás stadion megvalósításával kapcsolatos tervezési, építési és szerelési munkákra kiírt közbeszerzésen ketten tettek ajánlatot, a nyertes pároson kívül a Strabag Építő Kft., a Strabag-MML Kft. és a Strabag AG alkotta konzorcium, amelynek árajánlata a tartalékkerettel együtt mintegy 155 milliárd forint volt, ez ötmilliárddal drágább a Magyar Építő és a ZÁÉV ajánlatánál. Az utóbbi két cég tette a közbeszerzést kiíró Nemzeti Sportközpontok (NSK)  értékelése szerint a legjobb ár-érték arányt megjelenítő, legkedvezőbb ajánlatot.

A nyertes cégekkel március 27-én írták alá a fővállalkozói szerződést, a teljesítés határideje 2020. február 27. A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. korábbi közlése szerint a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek otthont adó, 67 ezer férőhelyes új stadionnak 2019 végére kell felépülnie.

A Puskás stadion fővállalkozói ajánlatában megnevezett alvállalkozók:

West Hungária Bau Építőipari Kft.

A Paár Attila tulajdonában álló WHB 2015-ben 25 milliárdos nettó árbevételt ért el. A cég részt vesz többek közt a Budai vár felújításában (három beruházásban 7 milliárd forintért), óriás ugrótornyot épít a budapesti úszó vb-re (3,9 milliárd), fejleszti a Kerepesi úti Nemzeti Lovardát Mészáros Lőrinc gyermekeinek Fejér-B.Á.L. Zrt.-jével közösen (2,5 milliárd).

PBE Építő Kft.

A jelenleg a WHB-csoporthoz tartozó PBE Építő Kft. épületépítési projekt szervezésével foglalkozik, forgalma tavalyelőtt 1,5 milliárd forint volt. A kft. tulajdonosa az a Green Investments & Solutions Kft., amely 2014 áprilisa és 2015 áprilisa között Tiborcz István, Orbán Viktor veje érdekeltsége volt; akkoriban a PBE villamosenergia-termeléssel foglakozott. A Green Investments 2015 áprilisában került a WHB Befektetési Kft. birtokába. (A Green Investments 50 százalékos tulajdonosa a közvilágítási korszerűsítési tendereken korábban sikeresen szereplő Elios Innovatív Zrt.-nek is.)

CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft.

A CLH Kft.-be 2015 júniusában vásárolta be magát a Körösaszfalt, annak közvetett tulajdonosa: Szíjj László, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és nagyvállalkozó, valamint Szíjj korábbi Duna aszfaltos üzlettársa, Varga Károly. A CLH 2015-ben 7,6 milliárdos forgalmat bonyolított.

KÉSZ Ipari Gyártó Kft.

A kecskeméti székhelyű, fémszerkezet gyártásával foglalkozó KÉSZ Kft. a KÉSZ Holding Zrt. tagvállalata. A cégcsoporthoz tartozó KÉSZ Építő Zrt. nyerte el a közelmúltban a Market Építő Zrt.-vel együtt - egyedüli ajánlattevőként - a Vasas új stadionjának építésére kiírt közbeszerzést. A cégek korábban együtt dolgoztak az FTC-stadion építésénél is. A KÉSZ-csoport többségi tulajdonosa Varga Mihály szegedi nagyvállalkozó.

Reneszánsz Kőfaragó Zrt.

Az Országház felújításában is részt vett Reneszánsz Kőfaragó Zrt. megrendüléséről a Napi.hu tavaly számolt be. A tulajdonos szerint a társaságnak veszteséget hoztak a műemléki felújítások, a sok beszállítós generálkivitelezői és ingatlanfejlesztői tevékenységet nem tudták eredményesen folytatni, ezért a vállalatot egy kisebb forgalmú, bányászati és iparvállalattá alakítják. A Céginfo.hu adatai szerint a 2011-ben még 14,3 milliárd forint nettó árbevételt elért társaság 2015-ben 1,6 milliárdos forgalommal és 640 milliós veszteséggel zárt, a kötelezettségállománya megközelítette az ötmilliárdot. A tulajdonosi szerkezete a nyilvános cégadatok szerint a közelmúltban nem változott.

ÉGV Építőipari Gépesítő Vállalat Kft.

Az EGV építőipari gépek kölcsönzésével foglalkozik, a jogelődjét 2011 júliusában District Advertising Kft. néven reklámügynökségi tevékenységre alapították. 2014 októberében váltott profilt és tulajdonost, Gévai Gábor ügyvezető-tulajdonossal a cég a 2014-es 15 millió forintos nettó árbevételét 2015-re 774 millióra növelte.

EnviroChem 2000 Bt.

A kaposvári székhelyű EnviroChem 2000 Mérnöki, Tanácsadó, Oktató és Szolgáltató Bt. környezetvédelmi szolgáltatásokkal foglalkozik, a fő tevékenysége az "egyéb oktatás". Beltagja a székesfehérvári Vighné Szehofner Rita, kültagja Vigh Csaba.

Ventor Tűzvédelmi Kft.

A szentendrei székhelyű Ventor Kft. tűzvédelmi rendszerek tervezésével és építésével foglalkozik, nyereségesen működik, 2015-ben 753 millió forint nettó árbevételt ért el. A cég 2016 szeptemberében került új többségi tulajdonoshoz, a szegedi 2,5 milliós forgalmú TechEnergy Kft. mérnökcéghez. (Az utóbbi vállalkozás tulajdonos-ügyvezetője Tóth Gábor, aki korábban ügyvezetője, jelenleg vállalkozási igazgatója a KÉSZ-csoporthoz tartozó Matech Magyar Technológiai, Gyártó és Szerelőipari Kft.-nek.)

Középülettervező Zrt.

A Közti Zrt. 2013-ban kapott megbízást - mint az egykori állami Középülettervező Vállalat jogutódja - az NSK-tól a Puskás stadion bővítésére, átalakítására vonatkozó tervezési feladatok ellátása, nettó 2 milliárd forintért. Majd 2014-ben 650,8 milliót kapott a rekonstrukció építészeti-műszaki tervezési feladatainak kiegészítésére, majd 2015-ben további 801,6 milliót a tervezési szerződés kiegészítésére megváltozott műszaki tartalommal. A módosítás oka, hogy a koncepció menet közben változott, végül "csak" egy új stadion épül, s nem a korábban elképzelt, több sportágat befogadó, multifunkcionális létesítmény. A "stadion a stadionban" terv is lekerült a napirendről, ez azt jelentette volna, hogy a régi stadion egyes elemeinek megtartásával azokon belül épült volna egy új stadion. Az NSK honlapja szerint az eddigi toronyépület marad csak meg, a felújítás és a kibővítés után a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum központjává válik.

Jól megy a Köztinek

A Közti kapott megbízást tavaly novemberben a Belügyminisztérium Várba költöztetése kapcsán a kiszemelt épületek, az I. kerület, Országház utca 28-32., illetve Úri utca 49-51. szám alatti ingatlanok építési munkáinak engedélyezési és kivitelezési dokumentációjának elkészítésére, nettó 628 millió forintért. A Köztit bízták meg korábban például a Kossuth tér átépítésének és a Várkert bazár rekonstrukciójának tervezésével.

Még több pénz a Puskásra

Az NSK márciusban szerződést kötött a Puskás stadion rekonstrukciójához szükséges komplex lebonyolítói, műszaki ellenőri, tervellenőrzési feladatok ellátására az Óbuda-Újlak Beruházásszervező és Fővállalkozó Zrt.-vel és a Főbert Zrt.-vel, nettó 2,34 milliárd forintért.

Az elmúlt években az NSK a Puskás stadion tervellenőri, költségszakértői és tanácsadói feladataira az Óbuda Építész Stúdió Kft. és az Újlak Mérnökiroda Kft. alkotta konzorciummal szerződött, előbb 152 millió forintért, majd 124,3 millióért - derül ki a közbeszerzési hirdetményekből.