Tarsoly 2015 márciustól 2017 áprilisig volt előzetes letartóztatásban, jelenleg házi őrizetben van. Az előzetes letartóztatás során felmerült törvénysértések miatt kezdeményeztük a pert - mondta a lapnak Papp Gábor ügyvéd. Érvelésünk szerint indokolatlanul hosszan, több mint két évig tartották Tarsoly Csabát a rácsok mögött. Az elzárás alatt nem kapott meg minden őt illető dokumentumot, így nem tudott rendesen felkészülni a saját ügyéből. Úgy gondolom, hogy az egyezmény szerint jártak el Strasbourgban, amikor megítélték ügyfelemnek a kártérítést - vélekedett Tarsoly védője.

Emlékezetes: 2015 elején több pénzügyi cég csődbe ment Magyarországon. Sokan szerettek volna Quaestor-kötvényeik visszaváltásával készpénzt kapni. A vállalatnál a Buda-Cash-ügy miatt kezdett vizsgálódni az MNB. A Quaestor ekkor öncsődöt jelentett. A Magyar Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét. Kiderült, hogy a csoport által kibocsátott és a brókercége által forgalmazott kötvények egy része fiktív volt, a 210 milliárd forintnyi kötvényállományából 150 milliárdot engedély nélkül bocsátott ki.

Az ügyben készült vádirat állítása szerint Tarsoly Csaba és társai 2007-től olyan szervezetet hoztak létre, amelynek elsődleges célja a befektetők pénzének, értékpapírjainak eltulajdonítása volt. A vád szerint 2009-ben és 2010-ben 2,2 milliárd forintot meghaladó bevételt tulajdonítottak el jogtalanul.