Egyedüli ajánlattevőként a felcsúti Mészáros és Mészáros Kft. és az egri székhelyű Euro Campus Kft. nyerte meg a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság kiemelt fejlesztésére kiírt közbeszerzést nettó 6,228 milliárd forintért, a szerződés előzetesen becsült értéke 4,651 milliárd forint volt - derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő portál (KHF.hu) adataiból.

A meghívásos közbeszerzést tavaly december 27-én írták ki, s arra - a felhívás módosítását követően - idén január 27-ig lehetett jelentkezni. (A meghívásos közbeszerzésre bárki jelentkezhet, aki megfelel a részvételi felhívásnak, az eljárás második, ajánlattételi szakaszába azonban már csak a részvételi szakaszban kiválasztott, alkalmasnak minősített jelentkezőket hívják meg.) Az ajánlatok bírálati szempontjai között a legnagyobb súlyszámmal a vállalkozási díjat értékelték. A nyertest október 7-én választotta ki az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad.

A kormány kiemelt fejlesztéssé nyilvánította a magyar költségvetési pénzből megvalósuló szilvásváradi beruházást. A nyertes cégek feladata a kiviteli tervek elkészítése és a megvalósítás. A két évre tervezett fejlesztést három ütemre osztották, elsőként a régi lovardát kell átalakítani és egy új, fedett lovardát építeni, lovaspályákkal, lelátóval, boxokkal, gazdasági épületekkel és kiszolgáló helyiségekkel. A második ütemben parkoló-, közmű- és útépítés, valamint környezetrendezés a kivitelező cégek feladata, majd a harmadik ütemben egy stadiont kell építeniük, benne lovas verseny- és gyakorlópályákkal, továbbá felújítani a meglévő versenyirodát, zsűri tornyot és öltözőket.

Mészáros és Mészáros Kft.-adatok (millió Ft)
20102011201220132014
Nettó árbevétel853,82196,84604,59717,09831,3
Adózott eredmény202,8852,71264,61558,31842,4
Mérleg sz. eredmény202,8530,8464,6292,342,4
Forrás: Céginfo.hu, E-beszámoló

Megtízszerezte forgalmát a Mészáros-cég

A Mészáros Lőrinc és felesége tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Kft. - amelynek fő tevékenysége építési betontermék gyártása - bámulatos gyorsasággal gyarapodott az elmúlt években. A Céginfo.hu adataiból kiderül, hogy a cég négy év alatt több mint tízszeresére növelte bevételét 2014-re: nettó 9,831 milliárd forintra, s az évet 1,842 milliárd forint adózott eredménnyel zárták, amiből 1,8 milliárd forint osztalék kifizetését hagyták jóvá a tulajdonosoknak.

Mészáros Lőrinc Felcsút polgármestere és a Puskás Akadémiát működtető alapítvány kuratóriumának elnöke is, akinek cégbirodalma fokozatosan bővül, a hozzá köthető cégek egyebek mellett gabonafélék termesztésével, állattenyésztéssel, húsfeldolgozással és húsáru-kereskedelemmel, autójavítással, széleskörű építőipari tevékenységekkel, épületépítési projekt szervezésével, ingatlanforgalmazással, víz-, gáz-, fűtés- és légkondicionáló-szereléssel, mérnöki tevékenységgel, testápolási cikk és ásványvíz gyártásával is foglalkoznak.

Az üzletember vagyonát mintegy 8,4 milliárd forintra becsülte a Napi.hu gondozásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2015-ös kiadványa.

Más állami megrendeléseket is kaptak

A Mészáros és Mészáros Kft. jelenleg részt vesz nettó 6,9 milliárd forintért az A-Híd Zrt.-vel és a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel konzorciumot alkotva a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális fejlesztésében is (a megbízó az állami tulajdonú Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, amely uniós támogatást kap a beruházás megvalósításához).

A Mészáros és Mészáros Kft. nettó 9,9 milliárd forintért végezheti el a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó árvízvédelmi munkáit is a Békés Drén Kft.-vel együtt (itt az Országos Vízügyi Főigazgatóság a megbízó, amely szintén uniós pénzt költhet a finanszírozásra).

Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő, felcsúti székhelyű R-Kord Kft. is nagy értékű munkához jutott a októberben: nettó 13,3 milliárd forintért megnyerte a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel együtt a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. közbeszerzését, amit a Szombathely-Zalaszentiván vasúti szakasz villamosítására írtak ki - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A villamosítást uniós támogatás felhasználásával finanszírozza a GYSEV, amelynek két tulajdonosa a magyar és az osztrák állam.

Az R-Kord júliusban is nyert el megbízást a GYSEV-től: Kapuvár és Mosonszolnok állomásokon felsővezetéki munkákat végezhetett el a Fehérvill-ám Kft.-vel együtt, 237 millió forintért. Mészáros Lőrinc 2013 márciusa óta tulajdonos az "egyéb villamos berendezés gyártásával" foglalkozó R-Kordban; a cég 2014-ben 1,27 milliárd forint nettó árbevétel mellett 18 milliós eredményt ért el.

A szilvásváradi lovasközpont építését elnyerő másik vállalkozás az egri Euro Campus Kft., amely fő tevékenységként épületépítési projekt szervezésével foglalkozik, s idén júniusban került új tulajdonoshoz, az FK Invest Kft.-hez (ennek két tulajdonosa van a cégadatok szerint, Kovács Imre és Forró Zoltán). Az Euro Campus is prosperál, négy év alatt 2014-re közel ötszörösére, 1,5 milliárd forintra növelte nettó árbevételét, az adózott eredménye 61 millió forint volt.