Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hétfőn tüzelőanyag-hiány miatt nem termelt a Mátrai Erőmű III-as és IV-es, lignit-biomassza tüzelésű blokkja, vasárnap pedig a szintén lignit-biomasszás I-es blokk sem, a hűtőrendszer hibája miatt - írja a Világgazdaság.

Nem működik a Dunamenti Erőmű G3-as szénhidrogén-üzemű egysége sem, a társaságtól kapott válasz szerint azért, mert a blokk gőzturbináján olyan hibák keletkeztek a rendkívüli hideg miatt, amelyeket azonnal el kellett hárítani. Pénteken a Bakonyi Erőmű egyik gázüzemű blokkjának a gázszelepe is felmondta a szolgálatot a Mavir adatai alapján.

Néhány hetes kényszerpihenőn van továbbá az ország legnagyobb hatásfokú gázüzemű erőműve, a 433 megawattos gönyűi létesítmény is, amelynek - a társaságtól kapott tájékoztatás szerint - megkezdődött első nagy karbantartása. Fennállása óta 2016-ban volt a legmagasabb a Gönyűi Erőmű kihasználtsága, és 2017 is jó évnek ígérkezik számára.

A felsoroltakhoz hasonló műszaki zavarok máskor is előfordulnak. A mostaniak összességében kisebb súlyúak, még a tervezett leállással együtt is, de persze az érintett erőműtársaságnak gondot okoznak. Tegnap a Mátra munkára fogható teljesítményéből 464 megawattnyi esett ki, vasárnap - hétvégeken alacsonyabb az ország áramigénye - 100 megawattal több. A Dunamentinél a G3-as blokk kiesését pótolták a tartalékként beindított G1-es és GT2-es egységek. A Bakonyinál 58 megawattal kevesebb volt a hadra fogható kapacitás . írta a lap.