Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Akár a frissen közzétett felszámolásokat, akár a végelszámolásokat tekintjük, 2012 májusát az építőiparban minden idők legrosszabb hónapjai közé kell sorolni. Felszámolásból a valaha volt harmadik legtöbb, 418 indult el ebben a hónapban, ennél többet csak tavaly júniusban és novemberben regisztráltak. Végelszámolásból 619-et kezdeményeztek, aminél többet csak idén márciusban mutatott a hivatalos statisztika - derül ki az az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A végelszámolások drámai alakulását mutatja, hogy míg tavaly havi átlagban 340 eljárást tettek közzé a cégbíróságok, idén az utolsó három hónapban már átlagosan 590 végelszámolást indítottak, vagyis a növekedés üteme 73 százalék.

"A jelenség mögött egyértelműen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) határozott fellépése húzódik meg. Egyre több cég adószámát függesztik fel, és ez általában a vég kezdetét jelenti számukra" - mondta Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Az ok rendszerint a pénzügyi beszámoló leadásának elmulasztása, illetve az, hogy a vállalkozás nem érhető el a székhelyén. Az utóbbi időben a hivatal komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ily módon is tisztítsa a cégvilágot.

Idén - az összes céget tekintve - eddig több mint 11 ezer társaság adószámának felfüggesztését tették közzé. Ezeket a cégeket idővel kényszervégelszámolják vagy törlik a hatóságok. A NAV által indított kényszer-végelszámolások többsége később felszámolásba fordul, így a felszámolások számának alakulására is hatással van a hatósági fellépés. Idén a jogszabályváltozások következtében várhatóan előtérbe kerülnek a kényszertörlési eljárások, amelyek során cégbírósági hatáskörben kerülhet sor cégek törlésére. "A tisztánlátáshoz érdemes különválasztani a jogszabály-módosításokból adódó statisztikai torzulásokat a valós gazdasági folyamatoktól" - mondta Tóth Tamás.

Az Opten igazgatója szerint jól látható, hogy az adószám felfüggesztését követő kényszer-végelszámolás, sőt kényszertörlés egyre több céget ér el az építőiparban is. Bár a NAV aktivitása valamennyi cégre kiterjed, az építőipar ismert nehézségei miatt sok tekintetben még veszélyeztetettebbek az ágazatban tevékenykedők - mondta a szakértő. Ráadásul az építőipari kibocsátás visszaesése az egyik legnagyobb az összes ágazat közül, így itt nagyobb a bajba jutó és végelszámolásba, végül felszámolásba vezetett cégek aránya is.