Sok száz millió forintos befektetéssel néhány év alatt hozott létre jelentős magángyűjteményt Nancy Goodman Brinker, aki az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagyköveteként 2011-203 között tartózkodott Budapesten. A szakértők szerint jó ízléssel kiválasztott modern és kortárs festményekből álló kollekció megvásárlásáról egy szeptemberi kormányhatározat rendelkezik.

A vételről a gazdasági miniszternek, az elhelyezésről viszont az emberi erőforrásért felelős miniszternek kell gondoskodnia. Ez utóbbi a budai várban levő De la Motte palotában lesz, és a kiállítóhely felújítására félmilliárd forintot különítettek el a költségvetésben. A  jövendő kiállítás nemzetközi promóciójára újabb 10 millió forintot lehet költeni - ez utóbbi két feladat felelőse Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az MTI értesülései szerint Nancy Goodman Brinker műgyűjteményét 5,5 millió dollárért vásárolja meg a magyar állam.

A Napi.hu  értesülései szerint a mintegy 150 festményből álló magángyűjtemény jelentős értéket képvisel. Olyan emblematikus alkotásokat is megvásárolt az évezred elején Budapesten - méghozzá igen magas áron - mint Nemes Lampérth József Kolozsvárt ábrázoló festménye, Berény Róbert korai csendélete vagy Moholy Nagy László önarcképe. (Címlapkép: Vaszary János: Batthyány Ilona grófnő portréja / edge-art.hu) Brinker céljának tekintette a magyar kultúra tengerentúli népszerűsítését, ezért budapesti megbízatását követően gyűjteményét  vándorkiállítás keretében amerikai nagyvárosokba is elvitte.

Nancy Brinker amerikai művészek alkotásait gyűjtötte, de saját bevallása szerint soha nem gondolta, hogy magyar művészetet is pártfogol majd. A gyűjteményébe kerülő alkotásokat Budapesten és külföldön szemelte ki. Aukciókon és magángyűjteményekből is vásárolt. A magyar művészek alkotásaira ráadásul a "csúcson", azaz az évezred első éveiben tett szert - ma ezek jó része ma féláron megvehető. A Brinker-gyűjtemény 1866-tól egészen 2007-ig tartó folyamatot tükrözi.

Brinker magángyűjteményének létrehozásában meghatározó szerepe volt a már elhunyt Rozsics István műkereskedőnek, aki kortárs magyar festőktől állít  össze egy kollekciót. Így került Amerikába Szűcs Attila, Klimó Károly, Nádler István és Fehér László több műve. A klasszikus modernista festőket  Aba- Novák Vilmos, Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Czóbel Béla, Molnár Farkas, Tihanyi Lajos, Uitz Béla képviselte a gyűjteményben.  Ezen kívül vásárolt    Anna Margit, Ország Lili és Bálint Endre alkotásokat a Vasilescu-gyűjteményből is. A kortárs művészetet  Keserü Ilona, Lakner László, Szűcs Attila, Kelemen Károly, Soós Tamás  képviselte. Tanácsadói Rozsics István mellett dr. Forgács Éva és Steven Mansbach,  dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója és Dán Károly voltak.