A nyomozók négy hónap alatt sem jutottak közelebb a Lehel úti merénylőhöz, noha a biztonsági kamerák több száz órányi felvételét elemezték, a titkosszolgálat is beszállt a nyomozásba, és átvilágítottak sok szóba jöhető devizakárosultat is. A Blikk úgy tudja, hogy a Lehel úti pokolgépes támadás után létrehívott nyomozócsoport tagjai napi ügyeik mellett már nem is keresik az elkövetőt.

"Az, hogy a nyomozás jelen pillanatban amolyan tetszhalott állapotban van, nem jelenti automatikusan azt, hogy a tettes megússza. Az emberi kapcsolatok változnak, Barátságok, rokoni kötelékek lazulnak, konfliktushelyzetek jönnek létre. Ilyenkor pedig általában lebuknak a komolyabb bűncselekmények végrehajtói" - mondta a Blikknek az ügyben eljáró egyik nyomozó, aki arra utalt, hogy az elkövető valakivel egészen biztosan megosztotta a történteket.

A helyszínen rögzített nyomok vizsgálata nem hozott eredményt, ahogy a robbanóanyag beszerzési forrásainak a vizsgálata sem - írja a lap.