A Malév Zrt. kiesése nyomán a Légügyi Hivatal összesen 31, EU-n kívüli országba irányuló üzemelésre vonatkozó jogról írt ki pályázatot. Ezek közül mindössze 4 ország - Izrael, Ukrajna, Oroszország és Törökország - esetében volt maximum két jelentkező - derül ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Volner János jobbikos országgyűlési képviselő kérdésére adott írásos válaszából. Eszerint a pályázat nyertese mind a 4 esetben a Wizz Air Hungary Kft. volt. Tel Aviv és Kijev felé a fapados légicég december elején elindította a közlekedést, Moszkva és Isztambul, valamint Antalya célállomásokra pedig az orosz és a török légügyi hatóságtól még nem érkezett meg az engedély. Magyar részről megtörtént ugyan a tendernyertes fuvarozó kijelölése, ennek elfogadása egyes relációkban (ide tartozik az orosz és a török viszonylat is) a partnerország joga. Ha esetleg a Wizz Air kijelölésének elfogadását visszautasítják, új pályázat kiírására lesz szükség.

Az államnak nincs jogalapja arra, hogy a repülési jogokért "cserébe" konkrét vállalásokat kérjen az egyes légitársaságoktól - fogalmazott a miniszter. A légiközlekedési hatóság azonban folyamatosan figyelemmel kíséri a felhatalmazás alapján végzett légiközlekedési szolgáltatást, valamint jogosult a felhatalmazás felülvizsgálatára, felfüggesztésére és visszavonására, amennyiben a felhatalmazás jogosultja erre okot ad. A hivatal a benyújtott kérelmek értékelése során gazdasági elemzést végez, a légiközlekedési jogok használatára azon kérelmezőnek ad felhatalmazást, amelynek ajánlata a legkedvezőbbnek bizonyul. A szempontrendszer alapján egyebek mellett vizsgálják a szolgáltatás minőségét, a légitársaság díjszabási politikáját, de a magyarországi idegenforgalom fejlesztéséhez való hozzájárulást is.

A 198/2007-es kormányrendelet értelmében azokon az útvonalakon, amelyeken a Malév használta a jogát és üzemelt, a légicég működése alatt is bármikor kérhette volna bármely Iégifuvarozó a felhatalmazás felülvizsgálatát - hívta fel a figyelmet Némethné. Így a kiosztási eljárás tehát nem állt szükségszerű összefüggésben a Malév leállásával. Azokon útvonalakon pedig, amelyeken a Malév nem használta a jogát és nem üzemelt, a Légügyi Hivatal amúgy is köteles lett volna legkésőbb 2012 harmadik negyedévben új pályázatokat kiírni, szintén függetlenül a Malév működésétől. A pályázatok kiírásának elmulasztása kötelezettségszegésnek minősült volna.