Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a parlament tavaly fogadta el azt a jogszabályt, amelyik lehetővé tette, hogy a bővítésre vonatkozó információkat általánosságban elzárják a nyilvánosság elől anélkül, hogy meg kellene jelölni, pontosan mely adatokat akarják megvédeni.

Jávor Benedek szerint a törvény nem csak az alaptörvénnyel, de az európai joggal is ütközik, ezért panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz.

A bizottság most kézhez kapott tájékoztatása szerint a testület egyetért azzal, hogy a paksi titkosítási törvény nem egyeztethető össze az uniós joggal - emelte ki Jávor Benedek, kifejtve: az EB közölte, hogy felvette a kapcsolatot a kabinettel és a konzultáció eredményeként a kormány ígéretet tett arra, hogy módosítja a paksi titkosítási törvényt.

Közlése szerint még februárban be kell nyújtani a parlament elé a módosító javaslatot, azt márciusban el kell fogadni és már áprilisban hatályba kell léptetni.