Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az állami vonatkocsi vagy az állami autóbusz gyártástervezett elindítása után (előbbi a MÁV Zrt., utóbbi pedig a Rába Nyrt. berkein belül valósulna meg) nem lenen meglepő, ha az állam beszállna a traktorgyártásba. Erre azonban nem lehet számítani. Volner János, jobbikos képviselő aziránt érdeklődött, hogy milyen lépéseket tervez a kormány a hazai traktorgyártás felvirágoztatása érdekében.

Varga Mihály, a nemzetgazdasági tárca vezetője válaszában elmondta, hogy Magyarországon több mint száz vállalkozás foglalkozik mezőgazdasági munkaeszközök előállításával. Mintegy negyvenre tehető a fő profilú mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó cégek száma. A hazai mezőgépgyárak első sorban a különböző talajművelő gépeket, növényvédő gépeket, betakarító adaptereket pótkocsikat, állattartási technológiai berendezéseket, valamint a szemesterménykezelés- és tárolás gépeit, berendezéseit állítják elő a magyar mezőgazdaság számára. Az exportjukban pedig fontos szerepet játszanak a betakarító gépek adapterei, a betakarító gépek komponensei, részegységei és különböző gépalkatrészeik.

Közép-Európában Magyarország egyike a legnagyobb mezőgazdaságigép- részegységet gyártó országoknak.
A hazai mező gazdasági gépgyártásban a termelés volumene 2011-ben körülbelül negyven százalékkal volt magasabb az előzőévinél. A növekedés 2012 első félévében is továbbtartott, mintegy tíz százalékos mértékben. A jelenlegi termelő kibocsájtás mintegy 140-150 milliárd forint körüli. Az export részaránya az értékesítésen belül 2011-ben 82 százalék 2012 első felében 83 százalékot  tett ki. Az Európai Unióhoz közelmúltban csatlakozott országok közül egyedülállóan Magyarország mezőgazdasági gépekből nettó exportőr.

A hazai gyártmányokat alapvetően a jó minőség és közepes árszínvonal jellemzi. Az elmúlt 20 év alatt jelentősen megnőtt a géppark, részben a szerkezeti változások, részben a támogatások miatt. A traktorállomány 80 ezerről 123 ezerre  nőtt. Főleg a támogatási konstrukcióknak köszönhetően a gépi beruházások összege a rendszerváltás óta 1500-2000 milliárd forint volt. A családi gazdaságok felgépesítése sikeresnek mondható a traktorok 80 százaléka itt található.
A magyar mezőgép-piacon a kínálat európainak tekinthető. Mintegy 1100 gépgyártónak több mint 130 ezer géptípusa szerepel a magyar kínálatban.

Varga szerint a  közteher-kedvezményi rendszer nagyban elő mozdíthatja a traktorgyártás megkezdését esetlegesen fontolgató vállalkozások terveinek megvalósulását, különösen akkor, ha a fejlesztés olyan településen
történik, amely szabad vállalkozási zónának minősül. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy mint az Európai Unió tagállama, Magyarország nem részesíthet egyes ágazatokat, például a járműipart (a traktorgyártást) sem a többi ágazatnál szélesebb körű kedvezményben, valamint speciális kedvezményeket sem lehet biztosítani a részükre.