Nem lesz elég gáz a fűtési szezonra?

Mostanra 3–3,2 milliárd köbméter gáznak kellene lennie a hazai kereskedelmi tárolókban ahhoz, hogy biztonságos legyen a lakosság kiszolgálása a téli fűtési idény alatt. További egymilliárd köbméter körüli mennyiséget pedig a biztonsági tárolóban kellene tartalékolni - írja a Magyar Nemzet.
Napi.hu, 2015. augusztus 22. szombat, 11:54
Fotó: Napi.hu

Ennek a mennyiségnek azonban csak a töredéke van a hazai tárolókba pumpálva - nyilatkozta a lapnak az előző Orbán-kormány volt energetikai államtitkár-helyettese. Holoda Attila annak kapcsán beszélt erről, hogy a Napi.hu a Gas Infrastructure Europe (GIE) nevű európai gázipari szervezet adataira alapozva közölte: a magyar tárolók feltöltöttsége jelenleg 35 százalékos.

Szinte egész Európa gázvásárlási lázban ég, mert jelenleg mintegy harmadával olcsóbb az orosz gáz, mint az év elején volt - írja a Magyar Nemzet. A gázárak ugyanis hozzávetőleg hathavi késéssel követik az olajét, ezért júliusban a vásárlók a hordónkénti 45-50 dollárnak megfelelő januári olajár alapján fizettek. Magyarországot viszont nem ragadta magával az európai földgáz-beszerzési hevület. Országunk ugyanis idén júliusban csaknem ugyanannyi - vagyis napi 15-16 millió köbméter - orosz gázt hozott be, mint egy évvel korábban, amikor szintén alig-alig zajlott a gázkészletek feltöltése. Annak ellenére, hogy az évtizedes gázpiaci gyakorlat szerint a tárolókat április és október között, ezen időn belül is a legintenzívebben nyáron töltik fel, hogy a télen jelentkező fogyasztási csúcsot részben abból elégítsék ki.

Tavaly ilyenkor már 3,13 milliárd köbméter volt a töltöttség, vagyis mintegy 900 millió köbméterrel magasabb, mint most. Tavaly a csúcson 4,5 milliárd köbméter gázt tartalékoltak a hazai tározók. Az MVM korábban az április-októberi időszakot jelölte meg, mint a feltöltés idejét, vagyis a 100 százalékhoz bő két hónap alatt kellene kétszer annyit betárolni, mint amennyit 4-5 hónap alatt sikerült. Az ország teljes éves gázfogyasztása egyébként nyolc-tízmilliárd köbméter körül van, ennek mintegy 70 százaléka télen fogy el. A lakossági felhasználás évi 4-4,5 milliárd köbméter.

Egyes szakértők szerint az államnak a valóságban egyetlen köbméter saját gáztartaléka sincs - írja a lap.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szigetlako, 2015.08.27 19:04

Hagyjuk már Ibolykát! Kell a pénz a Garacsinak is!!! Borítékolom, hogy ismét rajta keresztül fogja megvásárolni a hiányzó köbkilométereket az állam / Orbán Viktor/, mert szegény állam, mint megrendelő nem vehet (?) közvetlenül...
Miért is nem ? Talán azért, mert a Garacsi nem számolhat fel jutalékot ?
Ez lassan olyan lesz, mint a metró-kocsi felújítás: TÖBBE KERÜL A MEGLÉVŐ KOCSIK FELÚJÍTÁSA, MINTHA 15-tel TÖBB SZERELVÉNY VENNÉNK ÚJONAN !!!!!!
Akkor ki is a lopós ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2015.08.23 14:37

@Rodent:
A '95-ös hosszútávú gázszállítási szerződés értelmében Magyarország is olajárhoz kötött áron kapja a gázt, ha jól emlékszem 9 havi eltolással.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.08.23 14:17

@lauda: Örömteli.

Ha szabad javolnom a Nemzeti Érzelmű Magyaroknak, olvassnak egy kis Brechtet.

Van egy kis jelenetfűzére: a Félelem és rettegés a III. Birodalomban, s ebben az egyik szín arról szól, hogyan jelöli meg - öleléssel - egy Nemzeti Német az ellenséget: krétajellel.

Nos, Nemezti Érzelműe - ez a ti dolgotok.

Kevés a gáz, a pénz, a lehetőség, a levegő, a föld, a szabadság?

jelöljétek meg krátával vagy más módon - ebben a Nemzeti Magyarnak elég történelmi simerete és tapasztalata van - a nem-magyarokat ( ahogy a Nemzeti Örök EgyPárt Kormánya is előírja ) - és megoldódik minden magától.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2015.08.23 09:31

@Bulemia:
ők szabadon választhatnak!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.08.23 09:08

@lauda:

Értem, Tisztelt Nyugdíjas.

A Nemzeti érzelmüek gázzal fűtenek, a balliberálisok meg alternatívval.

Mi van azokkal, akiknek nincsenenk politikai preferenciái, de nem akarnak fázni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html