Hogyan értékeli a Tesco-Globál Áruházak Zrt. az utóbbi időben a politika részéről és a sajtóban felvetett problémákat?
A Tesco 16 éve a magyar kiskereskedelem meghatározó szereplője. Mára több mint 200 egységünkkel, országszerte 150 településen, hetente 3 millió vásárlót szolgálunk ki. A modern kiskereskedelem egyik meghonosítója voltunk, és a kezdetektől erősen küzdünk az árak alacsonyan tartásáért. A recesszió alatt is biztos megélhetést nyújtottunk több mint 22 000 magyar munkavállalónak (a vállalatnál mindössze 7 külföldi dolgozik). Méretünknél fogva is a magyar beszállítók legnagyobb partnere vagyunk (közel 1000 vállalattal állunk kapcsolatban), a forgalmazott termékek több mint 80 százaléka hazai beszállítótól származik, sőt a magyar vállalatok számára 2009-ben például 21 milliárd forint értékű termék exportjára nyújtottunk lehetőséget - külföldi Tesco-üzletekbe.

A vállalat az ország ötödik legnagyobb adózója (bőven megelőzve ezzel versenytársait), évente - a válságadó nélkül - több mint 65 milliárd forint adót fizettünk a költségvetésbe, és soha, semmilyen állami támogatásban, kedvezményben nem részesültünk. Ennek ismeretében mindössze szomorúan és kissé értetlenül állunk a negatív médiahangulat előtt. Ám tisztában vagyunk azzal, hogy a cég méretei és ismertsége azzal jár, hogy sokszor a nem rólunk szóló ügyek is a Tesco nevével jelennek meg, hiszen minket ismernek a legtöbben és lényegében a bolt, a vásárlás szinonimájává váltunk. Azt is látjuk, hogy a minden alapot nélkülöző hírek és kreált ügyek csak ideig-óráig keltik fel a figyelmet és vásárlóink változatlanul annak hisznek, amit látnak. Úgy érezzük, hogy jó minőséget kínálunk piacvezető áron, vonzó promóciókat.

Mindehhez élvezetes vásárlást párosítunk. A mi 22 000 munkatársunk nap mint nap azon dolgozik, hogy a vásárlókat szolgálja, mi a jövőben is elsősorban erre akarunk fokuszálni, de természetesen az építő kritika irányában mindig nyitottak vagyunk, s ha hibát követünk el abból igyekszünk tanulni és helyretenni tévedésünket.


Szükséges-e átalakítani a cég külső, esetleg belső kommunikációját a félreértett vagy félreértelmezhető információk kiáramlása miatt?
Sokkal aktívabban és határozottabban kell azokat az üzeneteinket közvetíteni, amelyek arról szólnak, hogyan segíti a Tesco a magyar gazdaság fejlődését, a környezeti értékek megőrzését, és hogyan kíván a helyi közösségek aktív, segítő partnere lenni.

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert sok mindenről tudunk beszélni.

Legyen szó zöld beruházásokról vagy karitatív tevékenységekről. Elsőként és ma is egyedülálló módon építünk energiatakarékos áruházakat, amelyek 30-50 százalékkal kevesebb energiát használnak fel és bocsátanak ki káros anyagot (ilyen a budakeszi vagy dunakeszi-fóti áruházunk). Elsőként tettünk ajtókat a hűtőszekrényeinkre vagy kíméltük meg több száz millió műanyag zacskótól a környezetünket. Tavaly elsőként siettünk az árvíz- és vörösiszap-károsultak és a gátakon dolgozók segítségére is, sőt vásárlóinkat is bevontuk az adományozásba, így saját több tíz milliós adományaink mellett a vásárlói gyűjtésekből összesen közel 50 millió forintot kaptak a rászorulók. Nem számítva az új, de már előző szezonok ruhakészleteinek vagy tartós élelmiszereknek karitatív célokra való felajánlását.

Hogyan alakult a cég tavalyi éve?
Látjuk a válságból való kilábalást, elsősorban a növekvő vásárlói költéseken, illetve a fogyasztói bizalom erősödésén. A karácsonyi szezon például sokkal jobb volt, mint az előző évi, bár a válság előtti időszakot még nem érte el. Azt érzékeljük ugyanakkor, hogy a vásárlók még inkább odafigyelnek az ár-érték arányra és még inkább keresik a vonzó akciókat, promóciókat, amikkel jelentős összegeket spórolhatnak. Ez a Tesco egyik nagy erőssége, és erre a jövőben is komoly figyelmet kívánunk fordítani. Az idei eredményről még nem tudunk beszámolni, hiszen csak február végén záródik a pénzügyi évünk, azt azonban látni kell, hogy az egész kiskereskedelmi szektor bevétele csökkent a tavalyi évhez képest, és még a legjobb időkben sem volt a profitunk 2,8-3 százaléknál több.

Éppen ezért a 2010-es válságadó (amelynek közel 40 százalékát a Tesco fizeti 18 százalékos piaci részesedése mellett) szinte a teljes kiskereskedelmi szektort veszteségessé tette.

Milyen fejlesztések várhatóak 2011-ben?
Változatlanul elkötelezettek vagyunk a kiskereskedelmi innováció mellett. Legutóbbi példa erre az önkiszolgáló kasszák bevezetése, ami rendkívül pozitív fogadtatásra talált a vásárlók körében, így idén további 20-25 áruházban tervezzük bevezetni ezeket. Hasonlóképpen nagy hangsúlyt fektetünk a vásárlói lojalitást növelő Clubcard programunk fejlesztésére, és minél inkább személyre szabott ajánlatokkal, kedvezményekkel szeretnénk a vevők hűségét jutalmazni. Tovább fejlesztjük egyéb szolgáltatásainkat is, legyen szó pénzügyi termékekről vagy utazási ajánlatokról. Ebben a Budapest Bank és a Neckermann is fontos partnerünk.

Természetesen az alapokra a jövőben is figyelmet fordítunk, azaz jó minőségű, friss élelmiszereket kínálunk széles választékban. Fontos továbbá, hogy folytatjuk a helyi termékek, a magyar kis- és középvállalkozások támogatását célzó átfogó programunkat, sőt azt szeretnénk, ha minél több jó minőségű magyar termék számára biztosíthatnánk exportlehetőséget a Tesco nemzetközi hálózatába. Természetesen folytatjuk beruházásainkat, hiszen a magyar piac mellett változatlanul elkötelezettek vagyunk, s mind a hipermarketek, mind a Tesco Expressz és Tesco Extra boltok számát növeljük. Célunk, hogy a következő években a piaci részesedésünk elérje a 30 százalékot.

Mit vár a cégcsoport az idei gazdasági évben?
Optimisták vagyunk, s ezt a fogyasztói bizalmi indexek javulása is alátámasztja. Azt várjuk, hogy a gazdaság fejlődése, a munkahelyteremtés és az egykulcsos szja lehetővé teszi majd, hogy a háztartások a korábbinál többet költsenek, s azon dolgozunk, hogy ezt nálunk tegyék.

Mikor várható Per Bank vezérigazgató pozíciójának feltöltése, illetve egész pontosan hová megy a magyar cég első embere, mi lesz a beosztása?
Per Bank utódjáról a következő hetekben adunk tájékoztatást. Per Bank eddigi munkája elismeréseként, a külföldi vezetőknél nemzetközileg megszokott ütem szerint kapta kinevezését, s a nagy-britanniai régió beszerzési igazgatója lesz a non-food területen. Ezen túlmenően március 1-jétől első nem brit származású vezetőként a Tesco globális igazgatótanácsának is tagja lesz.