Nem segítettek az ügyfeleken - megint a bankok jártak jól?

Nemrégen elfelezték a bankok hitelközvetítők jutalékát, ám az így megspórolt több százezer forintot nem kapták meg az ügyfelek, inkább csak annyival mérséklődött a kölcsönök költsége, amennyivel a pénzintézetek saját forrásai is kevesebbe kerülnek.
Napi.hu, 2016. szeptember 15. csütörtök, 09:28

Nem lettek olcsóbbak a lakáshitelek annak köszönhetően, hogy a parlament március végétől 3-4 százalékról maximum két százalékra csökkentette a  hitelközvetítői díjak arányát - derül ki a Világgazdaság cikkéből. Ez tehát azt jelenti, hogy a ügynök egy tízmilliós kölcsön után 200 ezer forintot kaphat.

A valóságban legfeljebb 1,6 százalék a főügynökök és 1-1,4 százalék a tényleges közvetítők jutaléka. A gazdaság napilap sorra vette a különböző futamidejű jelzáloghiteleket, és azt találta, hogy ezek közül volt olyan, amelynek valamennyivel - jóval kevesebb, mint egy százalékponttal - mérséklődött a kamata, míg más esetben - hasonló mértékben - nőtt a hitelköltség.

Ezzel egyidejűleg azonban a kamat megállapításához alapként szolgáló jegybanki alapkamat, illetve bankközi kamat is esett. A bankok lényegében ennek megfelelően vitték lejjebb saját kamataikat, azaz nem adták tovább a megspórolt hitelközvetítői díjat. Pedig a kormány és a törvényhozók ezzel indokolták a díjcsökkentést.

A közvetítők egyébként azt mondták, amikor kiderült, hogy leveszik a pénzüket, hogy a bankoknak többe fognak kerülni a hirdetések, ha a gyengén motivált közvetítők kevesebb ügyfelet szereznek nekik, ami le fogja nyelni a megspórolt pénzt.

HOZZÁSZÓLÁSOK