Nem tudni, hogy a kormány mire költ tízmilliárdot

Nem világos, hogy mi a kormány célja a Rába államosításával. Az ügylet 10,1 milliárdba kerülhet az adófizetőknek.
MTI, 2011. november 8. kedd, 16:55
Fotó: Napi.hu

A Rába-részvények 100 százalékának megvásárlása a társaság saját tulajdonában lévő részvények nélkül körülbelül 10,1 milliárd forintba kerülne, a szükséges forrás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. rendelkezésére áll - közölte Polacsek Csaba, az MNV társasági portfólióért felelős főigazgatója kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

Hozzátette, hogy a vételárból mintegy 1,7 milliárd forint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz kerül (Alap) az Alap tulajdonában lévő 15,47 százaléknyi részvény ellenértékeként, így 8,5 milliárd forint az, ami költségvetésen kívülre kerül. A saját részvényeket is beleszámítva 11 milliárd forint lenne az összes részvény vételára.

Polacsek Csaba elmondta, hogy az állam a tőkepiaci törvény értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett a Rába valamennyi részvényére, miután megállapodott a járműipari társaság legnagyobb tulajdonosával, a malajziai DRB gépipari társasággal annak 10,85 százalékos részvénycsomagja megvásárlásáról. A Rába tulajdonában lévő 7,68 százaléknyi részvénnyel együtt több mint 33 százalékkal rendelkezik az állam a vételi ajánlat indulásakor. A befektetők magatartásától függ, hogy az állam mekkora további részvénycsomagra tesz szert az ajánlat során.

Az MNV főigazgatója hangsúlyozta, hogy az állam nem tervez érdemi módosításokat a társaság jelenlegi tevékenységében.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára aláhúzta: a tranzakció célja, hogy az állam érdemi befolyást szerezzen a Rábában. A részvények megszerzésével növekszik a mindenkori kormány mozgástere a nemzetgazdaságban vezető szerepet betöltő stratégiai ágazatban. A Rába a szektor egyik legjelentősebb magyar vállalata, amelynek működése és további fejlődése kiemelkedően fontos a munkahelyteremtés és megtartás, valamint a külpiaci kapcsolatok élénkítése szempontjából.

Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta: a Rába stratégiai célja, hogy járműgyártási kapacitásait növelje. Az autóbuszgyártást Magyarországon nem lehet gazdaságos méretekben megvalósítani, azonban a Rába jeleskedhet a túlnyomóan hazai gyártású egységekből összeállított speciális járművek, például tűzoltóautók gyártásában.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pro libertate, 2011.11.09 08:14

@elmufioka:
"a Rába osztalékáról beszélt"
Akkor bocs. Meg sem fordult a fejemben, hogy valaki a Rábánál 100 milliárdos nyereségről beszéljen. Idén az első negyedévben éves bázison 17,4 %-os növekedés mellett 9,3 milliárdos árbevételt értek el... Az üzleti eredményük pedig -180 millió volt.

"nem kötnék abba bele, hogy a kormány megpróbál visszaszerezni stratégiai pocíziókat"
Magam sem, ha ez a stratégia ismert és méltányolható lenne. Ha nem hozzák nyivánosságra, akkor annak oka lehet, nem gondolod?

"A Fed is egy stratégiai pozíció"
Ne keverjük már a szezont a fazonnal. Az államigazgatási szervnek nem az a feladata, hogy államot, mint gazdasági szereplőt helyzetbe hozza... Csak remélni merem, hogy a forradalmi kormánynak sem ez jár a fejében. Bár kétségtelenül hatékony eszköz lenne a magyar gazdaság további rombolásához.
Egyébként a FED - az európai jegybankoktól eltérően - egy kormányzati szerv, nem független. Egyebek között a jegybank funkciókat is ellátja.

"Ausztráliában egy magánnyugdíjpénztár 0,19-0,49% működési költséget elérve versenyzi halálra magát az ügyfelekért, addig a mieink 6-8%-kal pöffeszkedtek"
Leköteleznél, ha pontos információkra hagyatkoznál rémhírterjesztés helyett. A manyupok vagyonarányosan felszámolt költségei időben változtak: kezdetekben 4,5 % volt, 2099-ben 0,8 %, 2011-től 0,2 %. Ennyit "az alkupozíciónk"-ról... Elárulnád, hogyan kalkuláltad a 6-8 %-ot?
Egyébként még nem hallottam arról, hogy Ausztráliában léteznének magánynyugdíj-pénztárak... Ha a magánynyugdíj-alapokkal vagy az önkéntes, nyugdíj-célú megtakarításokkal akarod összehasonlítani a költségeket, akkor javaslom, hogy a kötelezően kirótt állami feladatokat is vegyük sorra. Egyetértesz?

Ami a "stratégiát" illeti: nem óhajtalak korlátozni a találgatásban. Az energia-stratégia egyetlen mondatától, ami ráadásul energetikai gépgyártásról szól, azért elég kötetlen logika mentén lehet eljutni a járműgyártó Rába stratégiai szerepéhez...

Az, hogy ez a nem ismert "stratégia" "átfogó, hosszú távú befektetési trend" lenne, egyelőre nem több kormányzati szóvirágnál. Persze, ha te többet tudsz, érdekelnének a konkrétumok a találgatásokon túl.

"a háttérben tönkre ment a gazdaság, de az is részben a fék nélküli pártnak volt köszönhető"
Hát ezzel teljesen elbizonytalanítottál. Biztos vagy benne, hogy nem napjainkról beszélsz? Ha mégis, hát igen nagy az a rész.
Tudom, ma már sokaknak nem mond semmit a "hiánygazdálkodás", a "deviza-korlát" vagy a "kapun belüli munkanélküliség". Majd hamarosan, ha így folytatódik az államosítás...


Akárhogy is: ez a bizonyos állami "stratégia" leginkább csak a fórumozók fantáziájában létezik, míg a fideszes gazdasági holdudvar térnyerése kézzelfogható. Elég egyértelmű, hogy az állam gazdasági terjeszkedése milyen közvetlen célt szolgál - persze a megszokott, kellően homályos, hadd-találgasson-a-paraszt "indoklással".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

barca, 2011.11.09 07:21

@Vakond: Ugyan kollega milyen alaamrol beszel , mindent ellopnak , mindent , nincs allamerdek rosszul latod , ha lenne nem itt tartanank!egyeni erdekek hatarozzak meg a magyar politikat! Hol elsz? Magyarorszagon ? Nem lattad eddig mi folyik itt?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jhony, 2011.11.09 05:04

@elmufioka: Az az évszázad legnagyobb trükkje lenne ha tényleg kiderülne hogy Matolcsy valójában egy közgazdasági zseni!!%!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jhony, 2011.11.09 04:52

@Vakond: Kicsit későn válaszolok mert dolgoztam.
Nincsenek gyerekeim,, és nem tervezek családalapítást itt Magyarországon biztos nem!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

elmufioka, 2011.11.09 00:49

@OrsosViki:
Nohát, akkor meg is van a válasz: munkahely-védelem miatt veszik meg, illetve ha mégsem elég erősek hozzá, még felverik az árat, hogy az Audi megfialjon a vásárlástól.
Egyébként sokkal rafináltabbak ezek, ha lopásról van szó (különben már rég lebuktak volna), én még azt is elhinném, hogy csak trükk, hogy Matolcsy tök hülye a gazdasághoz...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html