A napilap hétfői számában megjelent cikk szerint a magyar cégek egy emberként üdvözlik a már 2010-ben kihirdetett protekcionista irány felerősödését, mert időszerűnek tartják a hazai termékek és az ellátási lánc talpon maradt iparágainak határozott kormányzati megerősítését az importtal járó kiszolgáltatottság ellenében - idézi a cikket az MTI.

A Magyar Nemzet felidézte, hogy a kormánybiztos szerint itt az idő a magyar vidék és az agrárium újratervezésére, de a tervek között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása is, amelyhez nyíltan protekcionista politika szükséges és offenzívan kell eljárni, mert a magyar nemzeti kiskereskedelem létrehozása már nélkülözhetetlen.

Az importhatások kivédésére tíz éven belül pedig a boltok polcain nyolcvan százalékban idehaza előállított és feldolgozott élelmiszereket szeretnének látni - jelezte.

Láttunk már arra példát, hogy a távozó külföldi lánc üzleteit magyar vállalatok vették át: többtucatnyi élelmiszerbolt került így nemzeti kézbe 2012-ben, amikor a francia Delhaize-csoport kivonulásával a Match és a Profi áruházakat a magyar tulajdonú CBA és a Coop vette át. Vannak tapasztalataink, és külföldön is több EU-konform modell létezik a tulajdonviszonyok harmonizálására - közölte a Magyar Nemzettel Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke.

A nemzetközi cégeket tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség ebben a témában nem kívánt nyilatkozni - olvasható a Magyar Nemzetben.