Nemzetközi pert vesztett a magyar állam - óriáskártérítést fizethet

A portugál DanCake ma bejelentette, hogy a magyar állam és a vállalat közötti jogvita miatt indított nemzetközi választott bírói eljárás első szakasza lezárult. A bíróság döntése szerint Magyarország a Fővárosi Törvényszék vonatkozó ítéletein keresztül megszegte a külföldi befektetések védelmére vonatkozó alapelveket. A döntés után az eljárás az utolsó szakaszához ért, melynek célja a portugál vállalat pénzügyi kompenzációjának megítélése. A DanCake összesen 110 millió eurós kártérítésre tart igényt.
Napi.hu, 2015. november 4. szerda, 13:34
Fotó: Napi.hu

Az eljárást 2012 és 2015 között a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (International Centre for Settlement of Investment Disputes, ICSID) folytatta le. A bíróság döntése szerint Magyarország a Fővárosi Törvényszék vonatkozó ítéletein keresztül megszegte a külföldi befektetések védelmére vonatkozó alapelveket. A 8 évnyi pereskedést lezáró végleges ítélettel szemben nincs helye fellebbezésnek, ami a DanCake győzelmét jelenti.

A vállalat tudomása szerint ez az első alkalom, hogy Magyarország pert veszített a nemzetközi fórumon, így az ítélet fontos mérföldkövet jelent abban a folyamatban, melynek célja a külföldi befektetések védelmének megfelelő biztosítása az országban.

A DanCake vállalat saját DanCake és Danesita márkájú termékei mellett sajátmárkás termékeket gyárt kiskereskedelmi láncoknak, valamint közös csomagolású termékeket állít elő más sütőipari cégek közreműködésével.

A döntés után az eljárás az utolsó szakaszához ért, melynek célja annak megítélése, hogy a portugál vállalat milyen pénzügyi kompenzációt kapjon. Ez a szakasz 2015 októbere és 2016 októbere között zajlik, a végső ítéletet pedig várhatóan 2017 márciusában fogja meghozni a bíróság.

A DanCake - független nemzetközi tanácsadók elemzésére alapozva - összesen 110 millió eurós kártérítésre tart igényt az 1997-es befektetésének, valamint a potenciális üzleti haszon elmaradásának kompenzációjaként. Ez tartalmazza a DanCake Portugália közvetett veszteségét, valamint a nyolc évig tartó jogvita rendezéséből eredő költségek megtérítését is.

Régi ügy

A portugál cég 1996-ban a Danesita márka terjeszkedésének elősegítése érdekében akkori értéken 22 millió eurós befektetést eszközölt Magyarországon, és ezzel több mint 70 magyar munkavállaló számára teremtett munkahelyet.

Majd 2006-ban egy beszállító fizetésképtelenség miatt a vállalat felszámolását kezdeményezte egy kevesebb mint 10 ezer euró összegű lejárt tartozás miatt. Annak ellenére, hogy a DanCake a beszállító felé rendezte tartozását, és a hitelezőkkel megállapodásra jutott a cég megmentéséről, a Fővárosi Törvényszék felszámolta a vállalatot.

Már volt komoly pervesztés - más bíróságon
A magyar állam 2006 októberében egy londoni választott bíróságon pert veszett egy kanadai befektetővel szemben. A kanadai Airport Development Corporation építette meg a Ferihegy 2 B terminált és üzemeltette volna 2010-ig. Ám az első Orbán kormány 2001-ben megszüntette ezt a jogot és az üzemeltetést az akkor még állami kézben levő Budapest Airport Zrt.-re bízta. A londoni választott bíróság 17 milliárd forintos kártérítésre kötelezte a magyar államot.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Aishallah, 2015.11.06 12:16

Egy magyar kekszgyárat eladtak a portugáloknak akik csődbe vitték.
2009-ben félmilliárdért külföldi ügyvédek képviselték a magyar államot.
Vesztettek.

Ki a felelős?...

Vannak nevek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.11.06 11:58

@Bulemia: Nem én izgultam rá! Az istenadta....majd felgyújtják Lagzi Lajcsit a drogossal együtt aki leszúrta a mentőst...a bíráikkal gyújtanak alájuk.
Vakok?...már a románok csinálják a forradalmat az ordenáré hazudozók miatt.
Azt a Pontát akarják akasztani akit maguk csorgó nyállal ajnároztak mert beszólt Orbánnak...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.11.06 08:46

@Pluralista:

Ha még párszor elmondod, az nagyon jó lesz.

Eddig hotelszámla volt, most karrier...

A kedves jelződ miatt kérlek törölni!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.11.06 08:45

@matolcsy:

A zemberek nem hülyék - te az vagy.
Látszik, mire izgulsz rá ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2015.11.06 07:29

@rw2: Ha jól rémlik, a cikk is megírta, hogy kifizették a beszállítót...
Olvasni tud?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html