Népszabadság: közleményt adott ki a Fidesz és a kormány is

A Fidesz nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti a Népszabadság kiadásának felfüggesztését, mivel a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt.
MTI, 2016. október 8. szombat, 16:15

A nagyobbik kormánypárt közleménye szerint "az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe".

"Az MSZP-nek ezt nyilván nehéz elfogadnia, hiszen a lap korábban a párt tulajdona volt, azonban érdekeltségüket 2015-ben eladták" - kommentált a Fidesz.

Szinte szó szerint ezt mondja a kormány is

A kormány kizárólag gazdasági döntésként tekint arra, hogy a Mediaworks kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő megjelentetését - közölte az MTI-vel Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Mint mondta, a Népszabadság önmagában 5 milliárd forintos veszteséget halmozott fel az utóbbi években és "semmiképpen sem szeretnék a sajtószabadságot megsérteni még azzal sem, hogy beleszólnánk egy kiadó döntésébe". Kiemelte, a sajtószabadság igazi megsértését az jelentené, ha a kormány beavatkozna egy médiatulajdonos döntésébe.

"A magunk részéről az MSZP tiltakozását megértjük, hiszen a lap évtizedeken keresztül az MSZP tulajdonában volt, de nem régiben eladták" - tette hozzá Tuzson Bence, arra reagálva, hogy a szocialisták tüntetést szerveznek szombat estére a Népszabadság szerkesztősége elé.

HOZZÁSZÓLÁSOK