Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Akkora az érdeklődés a kedvező hitelprogramok iránt, hogy azok közül három igénylését a keret kimerülése miatt fel kellett függeszteni. További két hitelprogram szüneteltetésére pedig azért kerülhet sor, mert a felhívás tartalmát felülvizsgálja az MFB Zrt.

A legfrissebb adatok szerint idén június 30-ig 77,6 milliárd forint értékű kérelmet már pozitívan bíráltak el. Ezek jó részében a szerződéskötés is megtörtént. Eddig közel ezer ügylethez köthetően 36,7 milliárd forintot fizettek ki a nyertes pályázóknak, és folyamatosan zajlik további, több mint 2000 rögzített igénylés feldolgozása is - adta hírül a bank.

Jelenleg mintegy 324 milliárd forint európai uniós forrás áll az igénylők rendelkezésre az MFB Pontokon, 3 önálló vállalati hitelprogram, 8 kombinált vállalati hitelprogram, és 2 lakossági önálló hitelprogram keretében.

Három programot a nagy érdeklődés miatt már fel is függesztettek: az eddigi folyósítások túlnyomó többségét adó, elsőként indult, bruttó 70 milliárd forintos keretű, a mikro-, kis- és középvállalatok (kkv) versenyképességének növelését célzó hitelprogramra (GINOP-8.3.1-16 Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitel) kétszeres igénylés érkezett, a megújuló energiaforrást felhasználó beruházásokat támogató hitelprogram (GINOP-8.4.1/B-16 KKV energia hitel) 30 milliárdos keretét pedig jelentősen, több milliárd forinttal túljegyezték. Túligénylés miatt ugyancsak felfüggesztették a 112,5 milliárd forintos, kkv-k kapacitásbővítő beruházásaihoz nyújtott kombinált hitelprogramot (GINOP-1.2.3-8.3.4-16. Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hitel) is.

A beérkezett támogatási kérelmek tapasztalatai alapján az Irányító Hatóság a szakpolitikai felelőssel együttműködésben a felhívás tartalmi felülvizsgálatát kezdeményezi az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében. A felülvizsgálat időtartamára a felhívás esetében a beadhatóság átmenetileg szünetel 2017. július 20-án 14 órától (GINOP-4.1.1-8.4.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel és a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel).

Az országosan 442 MFB Pontból 26 található megyei jogú városokban és Budapesten, 159 a 10 ezer főnél nagyobb, míg 257 az ennél kisebb lélekszámú településeken. Így ott is elérhetők a támogatások a vállalkozások és lakosság számára, ahol más magyarországi hitelintézet elvétve van jelen. A konzorcium az év végéig további 60 milliárd forint hitel kihelyezését tervezi - mondta Vida József, a konzorciumot vezető Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

Sokan keresik a lakosság által április végétől igényelhető, kamatmentes energiahatékonysági hiteleket is. A családi házak, lakások energetikai korszerűsítésére és megújuló energiaforrások alkalmazására meghirdetett hitelprogram kerete 115 milliárd forint, amelyből a Nemzetgazdasági Minisztérium várakozása szerint legalább 20 ezer lakást lehet korszerűsíteni.