A 98,92 százalékban a leggazdagabb közép-európai üzletember, Petr Kellner tulajdonában álló és mintegy 38 milliárd eurós eszközállományt birtokló csoport tavasszal 2,8 milliárd eurót fizetett a Telenor kelet-közép európai érdekeltségeiért, belépve a magyar mellett a bolgár, a montenegrói és a szerb mobilpiacra.

Mind a négy országban az első dolguk volt a felsővezetés összetételének átgondolása, és az új vezetőség kinevezése Magyarországon ez már meg is történt. Mohamed ElSayad, az új marketing vezérigazgató-helyettes már megérkezett, ahogy Martin Oravec, az új pénzügyi vezérigazgató-helyettes is  és a vezérigazgató Jan Hanus is.

A Telenor márkanevet már csak három évig használhatják, a névváltásról tehát ráérnek dönteni. Az egyik opció az, hogy behozzák az új országokban is a Csehországban és Szlovákiában futtatott O2 brandet. Az is elképzelhető, hogy minden ország saját márkát kap. Esély lehet rá, hogy magyar cég visszakapja a régi brandjét, hiszen ma is még sokan Pannonnak hívják a céget. Ugyanakkor egy harmadik lehetőséget sem zárnak ki: ez esetben teljesen új, egységes brand mellett döntenek az összes országra vonatkozóan.

Széles körben terjedő várakozás Magyarországon, hogy előbb-utóbb az itteni céget továbbadják egy helyi, esetleg kormányzati hátszéllel száguldó versenyzőnek. Bartonicek cáfolta a híresztelést, elmondása alapján még megkeresést, vételi ajánlatot sem kaptak politika közeli szereplőktől.

Az üzletember szerint vannak olyan szegmensek, amelyekben úgy érzik, hogy alulreprezentáltak, ezekben pedig komoly piacirész-növekedéssel terveznek, leginkább a B2B területeken.

Fotó: Napi.hu