Több mint egyéves pályáztatás után lezárult a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Vác állomás vasúti pályájának és a kapcsolódó létesítmények korszerűsítésére kiírt közbeszerzése, amit a legalacsonyabb árajánlatot tevő Kőkapu 2012 Konzorcium nyert meg. Az eljárásra négy ajánlat érkezett, közülük kettő volt érvényes. A nyertes összességében a legolcsóbb, nettó 14,831 milliárd forintos árajánlatot tevő Közgép Zrt. vezette konzorcium lett (a konzorcium tagja még a Magyar Aszfalt Kft. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft.), másik érvényes ajánlatot pedig a szlovák Doprastav a.s. és a Dömper Kft. alkotta DSD Konzorcium nyújtotta be, nettó 14,87 milliárd forint értékben - tudta meg lapunk a NIF Zrt.-től. Az infrastruktúrafejlesztő a beszerzés értékét előzetesen 14,87 milliárd forintra becsülte, amely az 5 százalékos tartalékkerettel együtt 15,613 milliárd forintos keretösszeget jelent.

A Közgép tavaly még drágább ajánlatot tett

A NIF a váci vasútfejlesztési tenderét először 2011 decemberében írta ki, amely végül, hét hónapos procedúra után a túl magas árajánlat miatt eredménytelenül zárult. A szerződés értékét előzetesen akkor 15 milliárdra taksálták, ám az egyetlen érvényes ajánlatot benyújtó, Közgép vezette konzorcium ajánlata (17,992 milliárd forinttal) jóval meghaladta azt. Másodszor 2012 augusztus végén hirdették meg a közbeszerzést, és ezen az első eljáráshoz hasonlóan négy ajánlat érkezett: a Kőkapu és a DSD konzorciumok mellett a Vasútépítők Kft. és a német H.F. Wiebe GmbH&Co KG alkotta WiVa 2012 Konzorciumé, valamint a spanyol Ortis Contrucciones Y Projectos S.A.-é. Az előbbi pályázó azonban nem tett eleget a NIF hiánypótlási felhívásának, az utóbbi pedig a meghosszabbított ajánlati kötöttség időtartama alatt írásban nyilatkozott arról, hogy nem tartja fent ajánlatát, így mindkettő ajánlat érvénytelen lett - tájékoztatott a NIF.

Az első pályázaton a DSD nem indult, akkor a három említett ajánlattevő mellett az osztrák hátterű Porr Építési Kft. tett ajánlatot. A Porr kétszer is megtámadta az eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KD), de a testület arra hivatkozva, hogy a kft.-nek nem volt "ügyfélképessége", nem fűződött jogos érdeke a jogorvoslat elindításához, megszüntette a jogorvoslati eljárásokat.

Az első kiíráson a Porr megvásárolta az ajánlati dokumentációt és ajánlatot is tett, ami szerinte bizonyította a szerződéskötési szándékának komolyságát. A jogorvoslatot az ajánlatok értékelését követően kezdeményezte a Porr, amikor a négyből három ajánlatot érvénytelennek minősített a NIF, a közbeszerzést pedig eredménytelennek, mivel az egyetlen érvényes ajánlatot benyújtó Közgép-Magyar Aszfalt-Swietelsky közös ajánlattevők árajánlata meghaladta a rendelkezésére álló keretet. A Porr szerint e konzorcium ajánlata sem volt érvényes, mivel többváltozatú ajánlatot tett (a 6, illetve 12 hónapos jótállásra vonatkozóan), amire nem lett volna lehetőség, valamint a Magyar Aszfalt nem a saját, hanem az erőforrást nyújtó szervezete beszámolóját nyújtotta be. Az építőipari társaság szerint érdeksérelem érte volna, ha a NIF az eredménytelenül zárult nyílt eljárás után egy új, hirdetmény nélküli közbeszerzésen állapodik meg az egyedüli érvényes ajánlatot benyújtó konzorciummal csak neki küldve ajánlati felhívást. A jogorvoslati eljáráson azonban a NIF úgy nyilatkozott, hogy a kivitelezésre másodszor is nyilvános közbeszerzést fog kiírni, és azon bárki tehet ajánlatot. Ez alapján a KD azt a következtetést vonta le, hogy a Porrnak nincs ügyfélképessége jogorvoslatot indítani, mivel nincs olyan joga, vagy jogos érdeke, amit a NIF sértene a jelen közbeszerzésben, vagy az új közbeszerzés kiírásának elhatározásával.

Nem ez az első közgépes váci vasúti munka

A váci vasútállomás új, elektronikus biztosítóberendezésének és távközlési, utastájékoztatási rendszerének kiépítésére kiírt közbeszerzést tavaly a Közgép érdekeltségébe tartozó Dunántúli Kft. (teljes nevén Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezés Építő Kft.) nyerte meg a Thales Austria GmbH-val és a Thales Rail Signalling Solutions Kft.-vel közösen, nettó 4,875 milliárd forintért. A NIF a beszerzés értékét előzetesen ötmilliárd forintra becsülte. A Dunántúli Kft. többségi tulajdonosa a szintén szombathelyi székhelyű Transdanuvius 2000 Kft., amely a Közgép birtokában van - derül ki a Céginfo.hu adataiból.

A Dunántúli Kft. és a Thales Austria 2011 májusában is nyert el közös munkát a NIF-től: a Szajol és Püspökladány vasúti vonalszakasz biztosítóberendezési és távközlési munkáinak tervezési és kivitelezési munkáit nettó 20,973 milliárd forintért.

Adatokért, nagyításért kattintson az ábrába!

Vasútépítésben is élen járnak

A Közgép a kivitelkezőtársaival együtt több mint 150 milliárd forint értékű vasútfejlesztési munkákat nyert el az elmúlt években. Például a Szajol és Püspökladány közti vasútvonalat 100 milliárdért újítja fel a Swietelsky-vel és a Szentesi Vasútépítő Kft.-vel közösen. A NIF kivitelezésre kiírt két közbeszerzését 2011 májusában, illetve júniusban nyerték meg.

Közgép részvételével megvalósuló vasúti fejlesztések (Md Ft)
Szajol-Kisújszállás közti vasútvonal felújításaKözgép, Swietelsky,
Szentesi Vasútépítő
49,651
Kisújszállás-Püspökladány közti vasútvonal felújításaKözgép, Swietelsky,
Szentesi Vasútépítő
49,971
Záhonyi vasúti infrastruktúra fejlesztés, II. ütemközgép, Swietelsky,
Szentesi Vasútépítő
14,558
Gyoma-Békéscsaba vasútvonal rekonstrukciójaKözgép, Swietelsky,
Magyar Aszfalt
38,975
Vasúti hidak és acélszerkezetek felújítása (MÁV)Közgép, A-Híd Építő Zrt.4,56
GYSEV vonalain pályaépítés, karbantartásKözgép, Swietelsky0,7
Forrás: kozbeszerzes.hu


A váci állomás felújítása több mint két évig tart

Az Új Széchenyi-terv keretében uniós források segítségével megvalósuló váci projekt kivitelezése hamarosan megkezdődik, és várhatóan 2015 nyarán zárul. Felújítják a váci állomás felvételi épületét, vasúti pályáját és új üzemi épületet építenek. Perontetőket, gyalogos aluljárót, az akadálymentesítés érdekében négy liftet is létesítenek. Az állomás megközelíthetőségének javítása érdekében mintegy 350 P+R parkolót alakítanak ki a deákvári és a Duna felőli oldalon is, 66 férőhelyes kerékpártároló is lesz, valamint új fákat és cserjéket ültetnek az állomás területén - ismertette a NIF.