Tavaly október 27-én Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Bloombergnek adott interjújában mondta: Öt éven belül 40 százalékos reálbér-emelkedést akar elérni a magyar kormány, hogy orvosolja a munkaerőhiányt.

2016. november 3-án Lázár János bejelentette, hogy reális a 30-40 százalékos béremelkedés, hogy öt éven belül 30-40 százalékkal emelkedjenek a reálbérek Magyarországon - emlékeztet közleményében az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) közleményében.

Tavaly november 24-én Orbán Viktor miniszterelnök személyes részvételével megszületett a társaságnál megállapodás. Ennek bevezetőjében az szerepel, hogy az "aláíró felek elkötelezik magukat a bérek növelésében és a bérekre rakódó terhek mérséklésében.

Év elején még úgy tűnt benne lesznek

Fónagy János, a Magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, 2017. január 18-án  levelet írt az állami cégek részére, melyben felszólította a munkáltatókat, hogy folytassanak tárgyalásokat arról, hogy mielőbb megszülethessenek a helyi bérmegállapodások. A szakszervezeti oldal letette javaslatát a 3 évre 30 százalékos keresetszínvonal növekedést 2017-re 11 százalékos, 2018-ra 10 százalékos 2019-re 9 százalékos mértékben. (a belső arányok később megváltoztak (13 százalék,12 százalék,5 százalék)

A munkáltató ellenjavaslata a szakszervezet szerint drasztikusan alacsony: 2017-re 4 százalék, 2018-ra 2 százalék, 2019-re 0 százalék volt, azzal, hogy évenként esetleges az EBITDA változás függvényében +2 százalékra van lehetőség. A szakszervezeti oldal szerint ez elfogadhatatlan és nem felel meg a kormány ígéreteinek. Nem sokkal később a munkáltatói oldal javaslatát megemelte 2017-ben 7 százalék, 2018-ban százalék, 2019-ben szintén 5 százalék.

"Brutális béremelés jön minden állami cégnél" - ezt Lázár János jelentette be a kormányinfón 2017. február 16-án, mondván, hogy minden állami cégnél 30 százalékkal emelkednek a bérek 2019-ig. Pár nappal később Fónagy János az InfóRádió riporterének kérdésre elmondta, hogy az MVM csoportra is érvényes a 3 év alatt 30 százalékos bérfejlesztés megvalósításának az elve.

A szakszervezeti oldal újból levelet írt az NFM miniszterének segítségét kérve a konfliktus feloldásában. Ezekre a levelekre válasz nem érkezett.

Akcióba léptek

A szakszervezet ledöbbenésére március 17-én a munkáltatói oldal bejelentette, hogy korábbi ígéreteivel és a kormány álláspontjával eltérően továbbra is csak 7,5 ot javasol a következő 3 évre. A tárgyalások során a munkáltató szakértői előterjesztést is bemutatott az MVM Csoport jövőbeni EBITDA témakörében, mely a várható eladósodás miatt szintén aggasztónak tűnt a szakszervezet számára. A munkavállalói oldal gyakorlatilag a hitegetések miatt elveszített másfél hónapot és a munkavállalói elégedetlenség egyre nagyobb mértékben kitapintható a képviselet szerint.

A szakszervezet döntött arról, hogy a számára a munkáltatói oldal javaslata elfogadhatatlan, ezért levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, bemutatva az érveket és segítségét kérte.

A szakszervezet bízik abban, hogy a munkaügyi konfliktus végül tárgyalások útján megoldódik, azonban a tagság elvárása alapján további érdekérvényesítő lépéseket kíván tenni. Ennek első lépéseként napjainkban egy tüntetés előkészítése zajlik, melynek időpontja 2017. március 31, helyszíne a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előtti útszakasz. Erre vonatkozóan a rendőrségi engedély megérkezett. Ezzel párhuzamosan a tagság körében aláírás gyűjtési akciót indult.