Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint álláskeresésüket a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci programja is támogatta. A kormány négy közvetlen támogatási és szolgáltatási elemből álló csomagot kínált a létszámcsökkentésben érintetteknek. A gyárban kihelyezett ügyfélszolgálaton felmérték az érdeklődők igényeit és számukra ennek megfelelő állásajánlatokat közvetítettek. A szeptemberben megrendezett állásbörzén 68 cég képviseltette magát, 3700 álláshellyel.

Az érintettek körében az önfoglalkoztatást elősegítő támogatás iránt mutatkozott a legnagyobb igény, melyet egy 72 órás képzés elvégzése után lehet igénybe venni.
Átképzési támogatásban 190 fő részesült, illetve a támogatási csomagban szerepel a csoportos személyszállítás támogatása, amely a környező kisebb településeken élők munkába járását segíti.

A Nokia mobil üzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy bezárja a jó ideje kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező komáromi üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak. A Microsoft világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer munkahelyet szüntet meg - közölte a vállalat. A gyár szakszervezeti vezetője, László Zoltán korábban az MTI-nek elmondta, a megszűnő gyár alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan öthavi távolléti díjat és 150 000 forintos álláskeresési támogatást kapnak. Ezen túl az üzem összes dolgozója választhat egy csúcskategóriás mobilkészüléket. Az 1829 alkalmazottból 680 szlovák állampolgár, ők ugyanazokat a juttatásokat kapják meg, mint a magyar dolgozók és igénybe vehetik a foglalkoztatási válság kezelésére létrehozott iroda szolgáltatásait.

A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozott, az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékára rúgó árbevételt ért el, míg 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt, 1292 milliárd forintot könyvelt el árbevételként. A komáromi cég 2010-ben elért 31 milliárd forintos adózott eredményét az anyacég kivette a magyarországi leányvállalatából.

A 2013. évi mérlegbeszámoló szerint a Nokia Komárom Kft. tavalyi értékesítési nettó árbevétele 1 milliárd euróra csökkent az előző évi 1,35 milliárd euróról. A cég 2013. évi mérlegszerinti eredménye 6 millió euróra nőtt az előző évi 16,5 millió euró veszteségről.

A cég adózás előtti eredménye 2013-ban 8,3 millió euró nyereséget mutatott a 2012. évi 13 millió veszteség után. Az üzemi tevékenységből adódó eredmény 7 millió euróra növekedett az előző évi 14 millió euró veszteségről.