Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szálláshely típusok körébe bekerült a magánszálláshely. Ennek a meghatározása így szól: "az a nem kizárólag szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából, magánszemély vagy egyéni vállalkozó által hasznosított lakás vagy üdülő, illetve azok egy lehatárolt részének és hozzátartozó területének
hasznosítása, ahol a szobák száma legfeljebb nyolc, és az ágyak száma legfeljebb tizenhat." A  jegyző ellenőrzi - egyebek mellett - azt is, hogy a 10 fő feletti befogadóképességű magánszálláshely megfelel-e a tűzvédelmi követelményeknek - derül ki a jogszabályból.

A bármely típusú szálláshelyre vonatkozó jogszabályi és hatósági előírások megsértése esetén a jegyző bírságol, a bírságot a módosító rendelet a duplájára emelte.

Például szálloda esetében a megnövelt bírság legfeljebb 50 ágy befogadóképesség esetén 1,2 millió, 51 és 100 ágy közötti befogadóképesség esetén pedig 2 millió forint. Kemping esetében legfeljebb 20 lakóegység esetén 200 ezer, míg 21 és 50 közötti lakóegység esetén 400 ezer forint. Az egyéb szálláshely esetében legfeljebb 20 ágy befogadóképesség esetén 100 ezer forint lett a bírság. Eddig a magánszemélyek nem szerepeltek a listán, most ők is felkerültek 100 ezer forinttal.

A módosító rendelet mellélete újra szabályozza a különböző szálláshelyekkel kapcsolatos követelményeket is. Például a szállodánál eddig csak 30 ágy felett kellett recepció, ez most általános követelmény lett. A szimpla ágy mérete maradt a 80x190 centiméter, de bejött mellé a dupla ágy mérete, amely 160x190 centiméter lett, továbbá minden ágykeretnek rugalmas lécbetétet kell tartalmaznia. Eddig az 1999 előtt épített szállodáknál nem kellett minden szobához fürdőszobának tartoznia, elég volt minden 10 ágy után egy közös emeleti vizesblokk és nemenként elkülönített WC. Az új szabályok szerint minden szállodai szobához jár fürdőszoba.

Az új rendelet meghatározza a magánszálláshely követelményeit is. A szoba nagysága egyágyas esetén legalább 8 négyzetméter, két- vagy több ágyasnál legalább 12 négyzetméter, a harmadik ágytól pedig ágyanként további 4 négyzetméter. A legmagasabb ágyszám szobánként 4 ágy, gyermekek számára emeletes ágy használata is megengedett.

A vendégek számára elkülönített fürdőszoba/zuhanyozó vagy mosdó, WC az előírás. A magánszálláshely része a kávékonyha is, amely kávé, tea főzésére, reggeli jellegű ételek készítésére alkalmas berendezéssel (főzőlap, mosogató, asztal, szék) és felszereléssel (edények) van ellátva. A vendégek számára elkülönített hűtőszekrény-használatot kell biztosítani.