Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A külföldi foglalásokat szinte mind lemondták, a hazai vendégek pedig az eddigi tapasztalatok szerint legfeljebb egy-két napos élménytúrára neveznének be: a hosszabb hajózás több ezer eurós árát nem az itthoniak pénztárcájához szabták. Az idei év, és a koronavírus-járvány megmutatta, miért és mennyire sérülékeny befektetés a közpénzből finanszírozott luxusturizmus - olvasható a portálon.

Akciókkal próbálják majd a magyarok számára is vonzóvá és elérhetővé tenni a nyaralóhajózást - mondta Révész Máriusz aktív turizmusért felelős kormánybiztos a Népszavának. A kérdés, hogy milyen akció tud elfogadhatóvá tenni egy heti 2876 euróért, azaz mintegy egymillió forintért bérelhető hajót. Várhatóan bevezetik az egynapos bérlés lehetőségét, de 350 forintos euró mellett a fejenként 24 ezer forint így sem olcsó.

Molnár László gazdaságkutató szerint az állam szerepet téveszt az ilyesfajta befektetésekkel, s ha a lakóhajóbiznisz valóban jó üzlet lenne, már rég lecsaptak volna rá magánvállalkozások. Közgazdasági alaptétel, hogy ha az állam minél kevesebb helyen avatkozik be ott, ahol működnek a piac törvényei, annál kevesebb területen torzul a verseny.

Tavaly egyébként tíz nyaralóhajó érkezett Magyarországra a francia Nadia Grouphoz tartozó Nicol's Yacht gyárából, további öt idén jött, s öt még úton van a Tisza-tóra.

Böjte Csenge, a a MAHART Nyaralóhajózás Program kommunikációért felelős munkatársa a lapnak úgy nyilatkozott: egyre inkább érzik annak a hatását, hogy a magyar utazóközönség idén belföldön szeretne pihenni, s kipróbálni valamilyen újdonságot, de ők a külföldi vendégektől eltérően inkább rövidebb hajókázásokat terveznek.