Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Demján Sándor által megvásárolt, 2013 óta kisebbségi állami tulajdonú hitelintézet induláskori mérlegfőösszege év végére a húszszorosára, több mint 142 milliárd forintra bővült. 2017-ben tőzsdére vinnék a bankot, de Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint hosszú távon is tulajdonos maradhat az állam a bankban, miközben a teljes pénzügyi szektorra az eddiginél szigorúbb ellenőrzés vár. Elhangzott: a kormány támogatja, hogy 100 ezer euróra növeljék a Beva kártalanítási összeghatárát.

A Gránit Bank pénzügyi adatairól közölték:

  • működésének 4. teljes üzleti évében, vagyis tavaly lett először nyereséges a bank 183 millió forintos adózás előtti és 156 milliós adózás utáni eredményével,
  • több mint 14 ezer ügyfelük van, velük szembeni kitettsége a banknak (hitel+garancia) 46,5 milliárd forint,
  • ebből a vállalati hitelek 43 milliárd forintot tesznek ki, amin belül 47 százalék az NHP-s hitelek aránya,
  • a mérlegfőösszeg viszont 142 milliárdra, a betétállomány 112 milliárdra rúgott 2014 végén,
  • a banknak nincs rossz vagy kétes kintlévősége és lakossági devizahitele sem (sőt, nagyon konzervatív hitelezőnek tartják magukat), így fordulhatott elő, hogy a bankszektor tetemes veszteségével ellentétben nyereségesek lettek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is részt vett a sajtótájékoztatón. Elmondása szerint azért lettek kisebbségi tulajdonosok a bankban 2013-ban, hogy elősegítsék a kormányzati célt, miszerint a magyar tulajdonú bankok számát, arányát növelni kell a szektorban. Az EBRD-vel februárban kötött szándéknyilatkozat alapján a rendszer szinten jelentős bankokban meglévő részesedését az állam értékesíteni fogja, ám a Gránit Bankkal nincs ilyen terve. Elhangzott: a kormány támogatja, hogy 100 ezer euróra növeljék a Beva kártalanítási összeghatárát. Az államnak nem kell beleszólnia, miként pótolja vagyonát a Beva, csak a cél fontos: hogy a befektetések minél nagyobb biztonságban legyenek - mondta Varga.

Demján: megyünk a tőzsdére

Egy banknak nem az az elsődleges célja, hogy hitelezzen - hívta fel a figyelmet Demján Sándor, a Gránit Bank legnagyobb magántulajdonosa. A bankok legfontosabb feladata a betétek megőrzése - magyarázta. Felidézte, hogy eredetileg a működés 7. évében szerettek volna nyereségesek lenni, ehhez képest már a 4. évben összehozták ezt. A bankot 2017-ben tőzsdére akarják vinni (addig nem terveznek tőkeemelést) - az állammal karöltve - tudósított a portfolio.hu.