Nyert Simicska, de sokra nem megy vele

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) kimondta, hogy a Közgép Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt.-t jogellenesen zárta ki a Budapest XXIII. kerületében lévő Grassalkovich út-Ócsai út-Haraszti út közötti csomóponti felüljáró felújítási tenderéből a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Sokra nem megy a döntéssel a cégtulajdonos Simicska Lajos, mivel csak erkölcsi elégtételt kapott. A BKK-nak még bírságot sem kell fizetnie. A határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.
Németh Géza, 2018. április 5. csütörtök, 15:02
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A szóban forgó közbeszerzési kiírás 2014 decemberében jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben: a BKK az összességében legelőnyösebb ajánlatot akarta kiválasztani úgy, hogy az ár volt a leghangsúlyosabb szempont, 90-szer nagyobb súllyal esett latba a mérlegelésnél a vállalási ár, mint a tervezett 20 hónapos kivitelezési határidő, amely csak tízszeres értéken számított a mérlegelésnél.

A felhívásra négy ajánlat érkezett. A Közgép 430 millióért, az A-Híd Zrt.-Strabag-MML Kft. konzorcium 668 millióért, a Colas Hungária Zrt. 679 millióért, míg a Swietelsky Magyarország Kft. 775 millióért vállalta a munkát.

Túlságosan alámentek

A BKK az Utiber Közúti Beruházó Kft.-vel megvizsgáltatta a beérkezett ajánlatokat és rendben lévőnek találta azokat. Ezután az ajánlatkérő a BKK Közút Zrt.-t kérte fel arra, hogy vizsgálja felül a rendelkezésre álló mérnökárat, illetve állapítsa meg az akkori piaci viszonyoknak megfelelő becsült értéket. Kérte, hogy a legalacsonyabb összegű ajánlatot adó ajánlattevőt és indokolásait figyelembe véve, állapítsa meg, hogy az ajánlat aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz-e, illetve összeegyeztethető-e a gazdasági ésszerűséggel?

A második szakértő 664 millió forintot hozott ki mérnökárként, így a Közgép ajánlata kirívóan alacsony lett. Ezután a BKK az A-Híd Zrt.-Strabag-MML Kft. csapatot nevezte meg győztesnek. A Közgép ez ellen a KDB-hez fordult jogorvoslatért.

Ha jó az ár, akkor hazudnak

A Döntőbizottság 2015. júliusában megsemmisítette a BKK döntését. A Közgép arra hivatkozott, hogy az ajánlatban szereplő építőipari rezsióradíjak mértékét a hatályos jogszabály figyelembevételével adta meg. Hivatkozott arra is, hogy a beruházást nagyfokú gépesítéssel, fajlagosan alacsony időráfordítással, rendkívül gazdaságosan tudja megvalósítani. Ráadásul a telephelye a beruházás közelében van. A KDB szerint a BKK eljárást lezáró döntéséből nem állapítható meg, hogy melyek azok a konkrét indokok, amelyekre tekintettel kirívóan alacsony lenne az ár.

A BKK újra értékelte az ajánlatokat, de most hamis adatszolgáltatással vádolta meg a Közgépet. Ezt jóvá hagyta a KDB is, viszont a bíróság nem, így azt újra kellett tárgyalni. A KDB 2016 áprilisban furcsa döntést hozott: a határozatban az szerepelt, hogy megsemmisítette a BKK eljárást lezáró döntését, majd ezt - pár nap múlva - kijavította az ellenkezőjére. A BKK 2016 május 18-án leszerződött az általa nyertesnek nyilvánított konzorciummal.

Van sapka, nincs sapka

A Közgép ezt követően keresetlevelet nyújtott be a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, amely megsemmisítette a döntőbizottság ítéletét és új eljárásra kötelezte azt: mondja ki végre egyértelműen, hogy megsemmisíti-e, vagy pedig nem a BKK eljárást lezáró döntését. A KDB ez ellen felülvizsgálatot kért a Kúriától, de az jóvá hagyta a fehérvári bíróság ítéletét.

Miután a per iratai idén február közepén visszakerültek a KDB-hez, az március végén határozott úgy, hogy jogtalan volt Simicska Lajos cégének kizárása. De ezzel a Közgép sokat nem nyert, az ítélet szerint csak a Közbeszerzési Hatóságnak 1,2 millió forint igazgatási szolgáltatási díjat kell utalnia a cégnek.

Kötelezte a Döntőbizottság az ajánlatkérőt, hogy a határozat kézbesítésétől számított 8 napon belül fizessen meg a kérelmező részére 300 ezer forint igazgatási szolgáltatási díjat - írják a határozatban.

A múltat megváltoztatni, nem lehet

Az eljárás lezáró döntést azért nem tudta megsemmisíteni a döntőbizottság, mivel a szerződést már megkötötte a nyertessel a BKK. Érdekesebb a bírság mellőzésének az indoklása: "a 2015. szeptember 2-án módosított eljárást lezáró döntés időpontjában a kérelmező már kizáró ok hatálya alatt állt, mely okból az ajánlatkérő (a BKK) a kérelmező ajánlatának érvénytelenségéről jogszerűen döntött, erre figyelemmel a további érvénytelenségi ok, az aránytalanul alacsony ellenszolgáltatás jogsértő vizsgálata, nem tekinthető súlyos jogsértésnek."

Hogy mi az említett kizáró ok? A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő megépítésére is a Közgép adta a legolcsóbb ajánlatot, de ott meg hamis adatszolgáltatás miatt zárták ki 3 évre valamennyi közbeszerzésről. Ez volt az a hires eset, amikor a Közgép szerb alvállalkozójának zárt hajófedélzetéből hiányolt néhány négyzetmétert az ajánlatkérő, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerint. Azóta jogerős ítélet mondta ki, hogy jogtalan volt a Közgép kizárása. Arra mindenesetre jó volt most a KDB-nél, hogy most ne bírságolja meg a BKK-t.

HOZZÁSZÓLÁSOK